Immár a tizenkettedik szakmai képzési táborán van túl a monori polgárőrök ifjúsági tagozata, ami idén Bakonyszentlászlóban volt.

A tizenkét fiatal és az őket kísérő három felnőtt öt napot töltött az egyik vendégházban, ami ideális táborhelynek bizonyult.
Az érkezésük napján a táborozókat Soós Zoltán, a település polgármestere és Léhner Dezső, Bakonygyirót polgármestere fogadta. A táborozók már az első este szolgálatba álltak és a helyi polgárőrökkel közösen járőröztek a település utcáin. Ezen szolgálatok egyébként minden nap megismétlődtek. Emellett természetesen elméleti oktatást is kaptak a fiatalok, ahol a polgárőr jogokat és kötelességeket tanulták meg. Az egyik nap egy kirándulás is belefért a programba. Ellátogattak a közeli Cuha-szurdokba, ami a Bakony egyik legszebb része. Az utolsó este pedig Bakonygyirót Öreghegyére mentek, ahol egy kis kirándulás után Léhner Dezső polgármester meghívására egy könnyed vacsorán vettek részt.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




