Pest vármegye teljes Duna-menti területén jól haladnak az árvízvédelmi munkálatok, a polgárőrök mindenhol lelkiismeretesen és felelősségteljesen végzik feladatukat.

Pest vármegye több településén folynak a védelmi munkálatok illetve annak előkészületei. Az árvíz által kiemelten érintett Szob, Vác, Nagymaros, Kismaros, Sződliget, Szentendre, Budakalász, Dunakeszi, Göd településeket érintő védekezési munkálatok összehangolására polgárőr koordinátorok lettek kijelölve. A 2-es számú út egyes részeit hamarosan elönti a víz és akkor sor kerül az útszakasz lezárására is.
Folyamatos a homokzsákok töltése, a gátak megerősítése és most először az ideiglenes mobilgátrendszer felállítása. Dunakeszin leállt a rév, a sétányt elöntötte a víz. Leányfalun és Tahi között a 11-es úton is intenzív a védekezés.
Százhalombattán, Tökölön, Szigetújfaluban, Szigetcsépen, Makádon, Ráckevén, Tasson, Lóréven is folynak az előkészületek, a Vízügy munkatársai mellett számos önkéntes tölti a homokzsákokat. Ezeken a területeken sejtesen vannak polgárőr kapcsolattartók, akik összefogják a feladatokat és információval látják el a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás Szakmai Ügyeletét.
Az érintett településeken a lakosság bevonásával 2-3 utcánként fognak össze az emberek, akik homokzsákokat töltenek, deponálnak. Polgárőreink itt jellemzően forgalmat irányítanak, utat zárnak, a hátrahagyott ingatlanokat járőrútvonalon visszatérően ellenőrzik és a ”katasztrófa turistákat” tartják távol, de homokzsákokat is pakolnak.
A polgárőrök az ingóságok védelme mellett nem feledkeznek meg a vadon élő állatokról sem, és ha szükséges, az adott terület vadgazdálkodási szakembereinek iránymutatása alapján segítik a vadmentést.





- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




