Levonulóban az árvíz (+ képek)

Ugyan az árvíz Pest vármegyében már tetőzött, de a levonuló árhullám nem enged lazítani, további feladatokat ad a védekezésben részvevőknek.  Így a polgárőröknek is.  

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai, egyben árvízi vészhelyzeti ügyelete szeptember 20-án este Solymárról Szentendrére irányított 5 főt, melyből 2 polgárőr 3 tűzoltó, 1 db tűzoltószerrel, illetve 1 db polgárőr gépkocsival. Szentendre határában kaptak feladatot, miszerint Szentendre Petőfi Sándor utcában nagy mennyiségű víz jön fel a kertben. Szűk utca miatt az utcát zárniuk kellett, melyet polgárőrök végeztek. Szivattyúzást követően jelezték, hogy a jelzett cím melletti udvaron folyamatosan jön a víz a töltésből. Helyszíni felmérést követően Szentendre önkormányzat további önkénteseket küldött és közel 800 zsák felhasználásával gátat építettek.
Még aznap éjjel Szigetújfaluban két fő a vízügyi hatóságok segítségére volt gátfigyelő szolgálaton. A kiáradt terület figyelése és a lezárt területekről a kíváncsiskodók távoltartása igen nehéz feladat, hiszen nem érzékelik a veszélyt, így mindenáron az árterületre szeretnének menni, ami az elöntött árterületeken igencsak kockázatos.

Napok alatt sok gyermeket kellett elküldeni, akik egyedül, szülői felügyelet nélkül bóklásznak. Kiemelt intézkedés volt, amikor felnőttek SUP-ozni akartak az elöntött területen és felszólításra sem akartak letenni szándékukról.

A vízszint ugyan csökkenőben van, de a gátakat továbbra is védeni kell. Vigyázni kell az átázásra, a buzgárok feltörésére és arra is, hogy a katasztrófaturisták ne tegyenek kárt a védművekben.
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei továbbra is ott vannak Ráckevén, Lóréven, Dunakeszin, Dömsödön, Vácon, Nagymaroson, Budakalászon, Szentendrén, Gödön, Letkésen, Halásztelken, Szigetújfalunál és természetesen a 24 órás szakmai ügyeleten, ahol kollégáink megerősített létszámmal dolgoznak.



  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.