Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alkalmából díszünnepséget tartott az Országos Polgárőr Szövetség október 19-én Budapesten, ahol mások mellett két Pest vármegyei polgárőr munkáját is jutalmazták.

Az ünnepségen beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki méltatta a polgárőrök munkáját és párhuzamot húzott az 1956-os hősök, illetve a ma tevékenykedő polgárőrök között. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a polgárőrök immár kilencedik éve védik az államhatárt, azaz a nemzetet és végső soron egész Európát is, de kérés nélkül is ott voltak a dunai áradáskor a gátakon. Mint mondta, az ő munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy medrében maradt a folyó, nem halt meg senki és nem dőltek össze házak. Soltész Miklós köszönetet mondott minden egyes polgárőr áldozatvállalásáért és munkájáért, amire nemcsak a nagy veszélyek idején számíthatnak az emberek.
Nemzeti Ünnepünk, október 23-a alkalmából dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke Soltész Miklós mellett elismeréseket, kitüntetéseket adott át. A Polgárőrség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesült Udvari Szabolcs mint Érd járási koordinátor, illetve a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként pedig elnöki dicséretben és jutalomban részesült Szabó Balázs András, mint a Szövetség kutyás/állatvédelmi szakterületi koordinátora.
(Forrás: opsz.hu)
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




