Menet közben gyulladt ki az autó

Ismét mozgalmasan alakult a hétvége a Ceglédberceli Polgárőr Egyesület életében. Pénteken egy idős emberen segítettek, vasárnap pedig autótűzhöz riasztották őket.

November 15-én 22 óra után nem sokkal értesítették a Ceglédberceli Polgárőr Egyesületet, hogy a hideg éjszaka ellenére lenge öltözékben láttak az utcán egy idős embert. Az egyik polgárőr haladéktalanul a megadott címre sietett, ahol rátalált a didergő, zavart állapotban levő idős férfire. A bácsit a szolgálati autóból előszedett takarókkal betakarta a polgárőr, majd értesítette a hatóságokat. Miután megérkeztek a rendőrök és a mentők is, az idős urat kórházba szállították.

Vasárnap sem múlt el izgalom nélkül. Az M4-es autóúton kigyulladt egy műszakihibás személygépkocsi, melynek vezetője még félre tudott húzódni a leállósávba, ám a lángok olyan gyorsan terjedtek, hogy az autó pár perc múlva már teljes terjedelmében égett. A ceglédberceli polgárőrök két autóval siettek a helyszínre, ahova a hatóságok előtt, elsőként értek. Első feladatként felmérték van-e sérült, kell-e életet menteni vagy elsősegélyt nyújtani, de szerencsére személyi sérülés nem történt, így ezek után a helyszín biztosítására figyeltek.

A rendőrök és a tűzoltók megérkezése után a polgárőrök az autóút teljes zárását segítették.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.