Több zsák szemét a parkolóban

A budaörsi polgárőrök is komolyan vették Magyarország Kormánya és Országos Polgárőr Szövetség tavaly tavasszal indított közös környezetvédelmi projektjét, amelynek célja az ország megannyi pontján fellelhető illegális hulladéklerakótok felderítése és felszámolása.

Dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára volt az ötletgazdája annak a projektnek, melynek egyik eleme az illegális hulladéklerakók felderítése, megszüntetése. A kormány emellett több programot indított külön az illegálisan lerakott hulladék felszámolása érdekében. A miniszterhelyettes az Országos Polgárőr Szövetség tavalyi programindító értekezletén elmondta, pontosan tudja, hogy a polgárőrség már sok éve foglalkozik más fontos feladatai mellett az illegális hulladéklerakók felderítésével, sok helyen azok felszámolását is az önkéntesek végzik. Előremutató kezdeményezésként említette a polgárőrök által is használt HulladékRadart, amely lehetővé teszi az illegális lerakók azonnali bejelentését.

A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület polgárőrei is a HulladékRadar appon keresztül jelezték a hatóságok felé, amikor minap az egyik nagy bevásárlóközpont parkolójában engedély nélküli szemétlerakást fedeztek fel.

Örömhír, a több zsák szemét pár nap múlva már nem volt ott, vagyis a polgárőrök jelzése célba ért.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.