Polgárőr élesztette újra a kerékpárost

Az országos sajtót is bejárta a hír, hogy kerékpáros gázolás történt január 30-án Gyálnál, ahol a polgárőrök élesztették újra a sérültet.

Az előzetes vélemények szerint egy úthiba miatt eshetett a kerékpárjával közlekedő középkorú nő a pont mellette elhaladó személyautó elé január 30-án délelőtt Gyál külterületén, amely elgázolta őt, majd belökte az útszéli árokba. A helyszínre érkező FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület polgárőrei azonnal látták, hogy a sérült nem lélegzik és a 112-es segélykérő központ diszpécserének irányításával, a helyszínen levő közterület-felügyelő és más civilekkel közösen haladéktalanul megkezdték az újraélesztést. A közben kiérkező mentők is több mint egy órán keresztül élesztették újra, majd stabilizálták annyira az állapotát, hogy szállítható legyen.

A polgárőrök emellett még a forgalomra is figyeltek illetve a Rendőrség kiérkezése után segítették a teljes útzár biztosítását.

A személyautót egy 25 éves férfi vezette, aki sokkos állapotba került. Az asszonyt válságos állapotban szállították kórházba.

Kalmár Róbert, a FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Gyál elnökének beszámolója szerint a balesetnél a gyáli és felsőpakonyi polgárőrök is segítették a hatóság munkáját.  

 Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.