Elismerések nemzeti ünnepünk tiszteletére

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából rendezett megemlékezést az Országos Polgárőr Szövetség, melyen Pest vármegyei polgárőrök munkáját is elismerték.

Az ünnepség szónoka Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, az utódok hajlamosak úgy tekinteni a 177 évvel ezelőtt történtekre, mintha egyetlen napon, március 15-én zajlott volna le az egész forradalom. Pedig az évszázadok óta uralkodó társadalmi rend nem egyetlen nap alatt változott meg, azok a célok, amelyekért 1848 márciusában küzdöttek, már évtizedekkel korábban megfogalmazódtak. Valami különleges mégis történt akkor: az akaratok összefonódtak, a célok egy irányt vettek.

A polgárőrség nemcsak a közbiztonság fenntartásában vállal szerepet, hanem a közösségi szolidaritás egyik erős pillére is, jelentette ki Fülöp Attila, majd hangsúlyozta: „Most, hogy idén kiemelt program a polgárőrség számára a gyermek- és ifjúságvédelem, ez a felelősség még nagyobb súlyt kap.” Végezetül köszönetet mondott azért, hogy a polgárőrök hivatásukban, a közösségért végzett szolgálatukban élen járnak, másoknak is példát mutatnak.

A köszöntőt követően kitüntetéseket, elismeréseket adtak át.

  • A Köz Szolgálatáért Érdemjel Ezüst fokozatát kapta Oskó Tamás, az Újlengyeli Polgárőr Egyesület tagja
  • Az „Év Polgárőre” kitüntetésben részesült Csordás János, a Gombai Polgárőr Egyesület tagja
  • Az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntető címben részesült a Fegy Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Gyál
  • Az „Év Polgárőr Pedagógusa” kitüntetésben részesült dr. Szénásy Andrea, a Nagymaros Városi Polgárőr Egyesület tagja
  • Az „Év Lovas Polgárőre” címet kapta Deguly Sándor, a Kosdi Összefogás Polgárőr Egyesület elnöke
  • A Közlekedésbiztonság területén elért kimagasló tevékenységért a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettől jutalmat kapott László Tibor (Tápiószecsői Polgárőr Szervezet), Nagyné Vadász Ildikó (Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület), dr. Takács Gábor (Tárnoki Speciális Mentő Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület), Vadász Ferenc (Százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezete) és Varga Miklós (Csömöri Polgárőr Egyesület).

(Forrás: opsz.hu)

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
  • 2 nap, 2 tűzeset
    13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
  • Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)
    A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
  • Életet menthetett az empátia
    A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
  • Több mint 500 óra
    Ennyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.

baleset (75) biztosítás (98) Budakeszi (24) Budapest (29) Budaörs (70) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (30) elfogás (35) elismerés (71) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (18) idős (21) jutalom (22) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (25) képzés (68) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (25) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (41) oktatás (67) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (19) tettenérés (18) támogatás (26) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (22) tűzoltás (32) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (16)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.