25 éves a Tápiószőlősi Polgárőrség (+ fotók)

Megalakulásának huszonötödik éves évfordulóját ünnepelte április 26-án a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület.

Pár helyi lakós 2000-ben úgy döntött, hogy valamit tenni kellene a település közbiztonságáért, ezért alakították meg a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesületet, mely azóta is jól működik – mondja Halupka István elnök, aki 2014 óta vezeti az egyesületet. – A 25 fős tagság folyamatosan dolgozik és élen jár a település biztonsága érdekében. Nagy figyelmet fordítunk a folyamatos képzésre, oktatásra és a fiatalok bevonására is. Az egyesületünk tagja a „Gerje” Járási Mentőcsoportnak, így sokszor veszünk részt tűzoltásban, eltűnt emberek felkutatásában, illetve mentésében.

Az évfordulót megünneplő díszvacsorán elhangzott, hogy a polgárőr egyesület maximálisan élvezi a helyi önkormányzat, a rendőrség és a katasztrófavédelem mellett a helyi vállalkozások támogatását is. Ezt bizonyítja a tőlük kapott anyagi és tárgyi támogatások sokasága is.

A rendezvényen megjelent dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke is, aki megköszönte a tápiószőlősi polgárőrök önkéntes és áldozatkész munkájukat, kifejezte elismerését a családtagoknak amiért támogatásukkal segítik a polgárőröket, majd Halupka István javaslatára a PVMPSZ platina fokozatú elismerését és emléktányérát adta át Pintér János, Pintér Gyula, Frunyó István és Bezzeg Mihály polgárőröknek.

A díszvacsorán a jó hangulatot az elismerések átadása mellett a jó zene, a humoros műsor, a finom ételek, egy hatalmas ünnepi torta, illetve az est folyamán kisorsolt tombolaajándékok is fokozták.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.