Rászorulón segítettek a polgárőrök Dunakeszin

Egy idős, mozgásában korlátozott, egyedül élő férfi portáján segítettek lomtalanítani és rendet tenni a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület tagjai.

Egy bejelentést követően kerestük meg a bácsit – meséli Király-Pártos János, a polgárőr egyesület elnöke. – Az idős ember udvarában az évek hosszú sora alatt rengeteg szemét, lom és hulladék halmozódott fel, amit egyedül már képtelen volt eltakarítani. Úgy döntöttünk, hogy segítünk neki. Saját költségünkön béreltünk egy konténert, támogatóktól kaptunk védőfelszerelést, szemeteszsákokat, majd páran összefogtunk és április 27-én délelőtt lapátokat ragadva nekiálltunk kihordani a rengeteg lomot. Három polgárőr kolléga volt jelen, amelyből kettő ifjú polgárőr volt.

Az egész napos pakolás eredményeként megtelt az 5 m3-es konténer, sőt még kicsinek is bizonyult.  A bácsi elérzékenyülve köszönte meg a segítséget. Elmondta, a polgárőrök nélkül nem tudott volna ilyen rendet tenni az udvarán.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.