Imperiál – Aranykantár Díj, Aperianov Zakariás emlékére

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) 2024-ben, hosszas egyeztetés után örökbe fogadta az Imperiál – Aranykantár Díjat, amely a lóidomítás mesterségének, a gyakorlati lovas szakmai munkának és a társadalmi szerepet is vállaló lovasoknak szóló kiemelkedő elismerés.

A díjat ez alkalommal a 2025. július 5-i II. Lovas Szakmai Napon adják át, a nagyközönség által javasolt és szavazással megerősített szakember számára.

A névadó Aperianov Zakariás a XX. század legsikeresebb magyar lóidomára, akinek neve elválaszthatatlan a legendás Imperiáltól, az „aranyszőrű táltostól”, aki három éven át veretlen maradt. Imperiállal az osztrák és a magyar Derbyn is nyert. Pályafutása során 17 Derby-győztes lovat készített fel, ezzel máig megdönthetetlen örökös magyar rekordot tart. Több mint négyszáz ló kiképzése fűződik a nevéhez.

Nagy klasszisai között szerepel:

  • A „Hármas Korona” nyerő Bilbao
  • A 16 hosszal Derby-t nyerő Try Start
  • És a rendszerváltás utáni első magántenyészetből származó Derby-győztes, Alfonza.

2008-ban Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. Pályafutását 56 év után zárta le, ezzel is rekordot állítva a magyar lóidomítás történetében.

Az Imperiál – Aranykantár díj szellemisége

Az Imperiál – Aranykantár Díj célja, hogy a „rivaldafényt” megossza azokkal a szakemberekkel, kiképzőkkel és oktatókkal, akik a jól idomított, együttműködő, bizalmon alapuló ló képzés ügye mögött állnak. Az elismerés nem a sporteredményt, hanem a szakmai elhivatottságot, pedagógiai érzéket és ló iránti felelősséget díjazza. Az első díjazottat a közösség ajánlásai és szavazatai alapján választják ki, a szakmai zsűri előválogatása mellett, valamint „Pubi bácsi ajánlás” esetén Aperianov Zakariás özvegye által ajánlással élhet az adott év díjazottjára, szakmai indoklásával.

Mivel a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nem csupán közrendvédelmi tevékenységet folytat, hanem aktív szerepet vállal a lovas kultúra és képzés támogatásában, különösen a következő területeken:

  • Természetvédelmi és külterületi bűnmegelőzési szolgálatok, ahol a lovas járőrszolgálat kiemelkedő jelentőséggel bír
  • Lovas polgárőrök kiképzése, ahol a gyakorlati kiképzési módszerek és a hagyományos lovas értékrend összekapcsolódik
  • Közösségépítés, különösen fiatalok és lovas egyesületek bevonásával
  • Utánpótlás-nevelés, a lovassport iránt érdeklődő fiatalok képzésének elősegítése, érték alapú gondolkodás erősítése.

A díj alapításával a PVMPSZ azt az üzenetet szeretné közvetíti, hogy a lovas szolgálat nemcsak biztonsági, hanem kulturális, oktatási és közösségi érték is.

Az elismerés átadására a II. Lovas Szakmai Nap keretében kerül sor, az alábbi szakmai és közszolgálati szereplők részvételével:

  • Testnevelési Egyetem képviseletében Zupán Péter, a Testnevelési Egyetem lovardai szakmai főtanácsadó, a lovaskultúra szak oktatója, a rendezvény házigazdája
  • Meghívott társdíjátadóként dr. Frigyer László r. alezredes, NKE Ludovika Sportegyesület Rendészeti Kutyás Szakosztályának vezetője, az Országos Polgárőr Szövetség  Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozatának általános elnökhelyettese, a Polgárőrség Állatvédelmi Szakértői Testületének alapító elnökségi tagja, a Magyar Rendészettudományi Társaság Hallgatói Tagozatának az elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatója, aki több egyetemen is folytat oktatási tevékenységet az állatvédelemmel kapcsolatban.

Az átadó nem csupán díjátadó, hanem a lovas mesterség és a közszolgálat közös ünnepe a szervezők akarata szerint.

Szavazni itt lehet: https://forms.gle/MumCtR7TYuWjQkPz9

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
  • 2 nap, 2 tűzeset
    13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
  • Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)
    A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
  • Életet menthetett az empátia
    A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
  • Több mint 500 óra
    Ennyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.

baleset (75) biztosítás (98) Budakeszi (24) Budapest (29) Budaörs (70) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (30) elfogás (35) elismerés (71) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (18) idős (21) jutalom (22) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (25) képzés (68) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (25) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (41) oktatás (67) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (19) tettenérés (18) támogatás (26) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (22) tűzoltás (32) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (16)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.