A Roadpol akció keretén belül közös szolgálatot láttak el rendőrök és polgárőrök június 18-án Százhalombattán, ahol nem csak szabálytalankodókat találtak, de megkerült egy labda is.

ROADPOL akcióban tartottak átfogó közúti ellenőrzést Százhalombattán a rendőrök, ahova a helyi polgárőrökön kívül a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési egységének egyik motoros polgárőrét is elhívták. Az ellenőrzés során az ittas-, vagy bódult állapotban levő vezetőket keresték „finn módszerrel”, melyet a nap során két különböző helyszínen hajtottak végre. A finn módszer lényege, hogy egy adott helyen minden arra közlekedő járművezetőt megszondáztatnak, és amennyiben a műszer negatívot mutat már mehetett is tovább. A rendőrök emellett természetesen ilyenkor minden rendszámot is lekérnek a nyilvántartásból, így keresve körözött járműveket. Alig kezdték meg az ellenőrzést, már az elsők közt fennakadt egy, a sofőrje legnagyobb csodálkozására forgalomból kivont gépkocsi, de volt olyan is, aki nem használta a biztonsági övét.
Az ellenőrzések sikerességén felül a nap színfoltja mégis csak az volt, amikor a motoros polgárőr a bűnmegelőzési járőrözése közben a helyi óvoda kerítésén kívül az egyik bokor alatt egy labdára lett figyelmes. A zöld színű gumilabda a gyermekintézményből repülhetett ki. A polgárőr a tulajdonjog tisztázása után az értékes játékot azonnal visszaszolgáltatta a 4-5 éves tulajdonosainak, amit ők hangos sivítozással és integetéssel köszöntek meg. A polgárőr pedig széles mosollyal az arcán folytathatta szolgálatát.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




