Az ország minden tájáról több mint kétezer-ötszáz polgárőr látogatott el július 5-én Abádszalókra, hogy közösen ünnepeljék a szervezetet, saját önkéntes munkájukat. A rendezvény az ünneplés és szórakozás mellett alkalmat arra is, hogy elismeréseket adjanak át.

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a beszédében összegezte a polgárőrség sikerét. Mint mondta, az elmúlt esztendőben tízmillió szolgálati órát teljesítettek a polgárőrök, alaposan kivették a részüket a határvédelemből, számos rendezvény sikeréhez járultak hozzá azzal, hogy biztosították azt, komoly eredményeket értek el a tavalyi központi feladat, az illegális hulladéklerakók felderítése során, ott voltak szeptemberben a dunai árvíznél. Mindezek mellett részt vettek a közterületi jogsértések megelőzésében, bizonyítottak a lovasszolgálatok során, és állatvédelmi tevékenységük sem elhanyagolható. „Ezeket a sikereket a társadalom minden csoportja elismeri és nagyra értékeli, mert ezek a sikerek nem öncélúak, hanem a biztonságot szolgálják – fogalmazott dr. Túrós András, aki így folytatta – a Polgárőrség egyik nagy értéke a folyamatos megújulás, az, hogy képes reagálni a társadalmi hiányosságokra, rugalmasan igazodik a változásokhoz. Ezt a társadalmi felelősségvállalást meg kell őrizni, hiszen ezt kívánja a polgárőr becsület!”
A köszöntő beszédek után dr. Bilisics Péter felterjesztését figyelembe véve az OPSZ elnöke a polgárőrmozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesítette Pisztovics Antalt a 2049 Önkéntes Polgárőr és Tűzoltó Egyesület elnökét.
Emellett az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Polgárőr Város kitüntető címet adományozta Cegléd Város Önkormányzatának és Cegléd-Bede Polgárőr Egyesületnek, Polgárőr Község kitüntető címet pedig Majosháza Község Önkormányzatának és a Majosházi Polgárőr Egyesületnek.
Az országos rendezvényen Pest vármegyét 25 településről 188 polgárőr képviselte. Külön öröm, hogy a helyszínen ünnepélyes keretek között fogadalmat tevő nyolcvan ifjú polgárőr közül hatan a mi vármegyénkből érkeztek és nálunk fogják majd szolgálni a polgárokat.
Minden díjazottnak szívből gratulálunk!



Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




