Idén is megrendezték a V4 országúti kerékpárversenyt, aminek biztosításában majd’ 30 Pest vármegyei polgárőr vett részt.

A hagyományoknak megfelelően idén megtartották a V4 országúti kerékpárversenyt, amelynek magyarországi futamszakasza július 12-én Budapestről indulva négy megyén áthaladva és 152 kilométeren távon egészen Pannonhalmáig tartott.
A Pest vármegyei szakaszon 27 közlekedési csomópont volt, ahol 24 polgárőr és 3 motoros polgárőr segítette a versenykonvoj áthaladását.
A verseny alatt sajnos két baleset is történt, viszont egyiknél sem a biztosítás hiányossága okozta.
Dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszönetét fejezte ki Farkas Dániel Gábornak a koordinációért és az önzetlen feladatellátó polgárőröknek a végrehajtásért.
Tudta?
A Visegrádi Csoport országainak – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – közös munkássága több mint 30 éves múltra tekint vissza. A valódi közös érdekeken és kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés az elmúlt években fokozatosan elmélyült és kiszélesedett, melyek révén ma már nem csak a négy ország külpolitikájának fontos részét alkotja. A Visegrádi Együttműködés jelenlegi szlovák elnöksége folytatja idén a lengyelek kezdeményezésére 2013-ban először megvalósult, majd 2014-ben a magyar V4-elnökség által is tovább vitt nagysikerű V4 Kerékpárversenyt. A Visegrádi Együttműködés egyetlen intézményének, a Nemzetközi Visegrádi Alapnak soros szlovák elnöksége, a civil szférát érintő kiemelt rendezvényeként immár 12. alkalommal kerül megrendezésre.
A rendezvény a 4 ország kerékpársportját, mint határokon átnyúló rendezvény-sorozatot jeleníti meg, szimbolizálja a közös értékrenden túl az együttműködés jelentőségét is. A verseny-sorozat mind a négy ország területén áthalad, és különböző szakaszokból áll, külön-külön szakasz- és V4 összesített győztesekkel a végén, amelyért a díjakat a Lengyel Nagydíjat követően adják át. A négy sportszakmai partner szervezésében zajló események, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnél (UCI) bejelentett hivatalos versenyek, amely a Világbajnokság és olimpiai kvalifikációs pontok szerzésére is lehetőséget biztosítanak.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




