Balesethez riasztották a polgárőröket

Súlyos, személyi sérüléses közlekedési baleset történt augusztus 20-án Ceglédbercel határában, ahol a polgárőrök segítségére nagy szükség volt.

A Katasztrófavédelem Tevékenység-irányítási Központja kérte a ceglédberceli polgárőröket, hogy siessenek a település határában történt közlekedési balesethez és kezdjék meg a mentési feladatokat.  

Gyorsan a helyszínre értünk és megállapítottuk, hogy a sérült gépkocsik elhelyezkedése, illetve rongálódásuk miatt teljes útzárra van szükség – mondja Krecsák Attila, a Ceglédberceli Polgárőr Egyesület elnöke. – Egy férfi láthatóan fej- és végtagsérülést szenvedett, feltehetően agyrázkódása is volt, így stabil oldalfekvésbe fektettem és elkezdtem a sebeinek ellátását, a sérült végtagjának rögzítését. Közben megérkezett az Albertirsai Polgárőr Egyesület egyik polgárőre is, így már vele közösen folytattuk az elsősegélynyújtást és vele már a fejsérülést is el tudtuk látni.

A közben megérkező Ceglédi Hivatásos Tűzoltók és az Albertirsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület kollégái a helyszínre érkezésük után áramtalanították a gépjárműveket a kiérkező mentők pedig a sérültet kórházba szállították.

A rendőrségi helyszínelés után megindulhatott a forgalom.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.