Idén is él a Hankook abroncspályázat

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg abroncsadományozási akcióját.

A program keretében a vállalat olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek szeretne segíteni, amelyek egy adott közösség számára nélkülözhetetlen munkát végeznek.

Jelentkezési feltételek:

  • Hivatalosan közhasznú, alapítványi, közalapítványi vagy egyesületi forma,
  • A pályázó szervezet az alapító okiratban vagy alapszabályban meghatározott cél megvalósítása érdekében az alábbi NSZOR’16 osztályozás szerinti tevékenységek valamelyikét látja el (támogatott tevékenység):
    • 07 Egészségügyi ellátás
    • 08 Szociális ellátás
    • 09 Polgári védelem, katasztrófa-elhárítás
    • 10 Környezetvédelem
  • Legalább 5 évvel ezelőtti nyilvántartásba vétel (2020 vagy korábbi), és ugyanezen időponttól megszakításmentes, igazolható és jelenleg is aktív működés Magyarország területén.

Az érvényes jelentkezés feltételei:

  1. Pontosan és hiánytalanul kitöltött pályázati űrlap.
  2. A támogatott tevékenység rövid bemutatása, amely minimálisan tartalmazza a szervezet által végzett, támogatott tevékenységfajta megnevezését, annak földrajzi területét és számszerű eredményeinek rövid bemutatását (pl. használt autók száma, éves futott átlag km, ellátott esetek/érintettek száma, egyéb releváns információ).
  3. A szükséges dokumentumok feltöltése:
    • 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat a szervezet létezésének és státuszának igazolására,
    • Cégbíróság honlapjáról letöltött közhasznúsági fokozat igazolása,
    • Az érintett gépjármű(vek) teljes forgalmi engedélyének másolata (a dokumentum mindkét oldala),

A pályázat részletei illetve feltételei itt olvashatók: https://www.hankookadomany.hu/

A pályázatok online beadási felülete itt: https://www.hankookadomany.hu/palyazom/

Beadási határidő: 2025. augusztus 27.

Hankook gumi
Hankook gumi

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!

  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.