Sokszor mondjuk, hogy a polgárőrnek a járőrszolgálata során tudnia kell meglátni és felismerni az emberi tragédiákat is, és azt is mondjuk, hogy mindig empátiával kell hozzáállni a polgárokhoz. Hiszen ezért vagyunk „Polgárőrség”.
Történt ugyanis, hogy a Cegléd II. Polgárőr Egyesület közterületi szolgálatot ellátó polgárőrei szeptember 24-én éjszaka éppen a ceglédi vasútállomást és annak környékét ellenőrizték, amikor az állomáson kiszúrtak egy férfit, aki szemmel láthatóan magába volt fordulva. Szóba elegyedtek vele és kiderült, hogy éppen öngyilkosságot tervez. Elmondta azt is, hogy skizofrén, de nem lát más megoldást, mint hogy véget vessen az életének.
Azonnal jeleztük a történteket a tevékenység-irányítási központnak, ami rendőrt és mentőt irányított a helyszínre – mondja Osgyáni Józsefné, a Cegléd II. Polgárőr Egyesület elnöke. – Amíg a társszervek megérkeztek az úriembert szóval tartottuk, kikísértük a sínek mellől a vasútállomás elé és biztonságba tartottuk. A rendőrségi intézkedés után a mentőszolgálat a férfit a ceglédi kórházba szállította.
Ha csak ennyit tettek a polgárőrök az emberiségért, már sokat tettek.
(Címlap fotó: illusztráció)
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




