Több mint ötszáz önkéntes jött össze ma reggel Pilisszentlászlón, hogy a környék hegyeit-völgyeit tüzetesen átvizsgálva megtalálja a három hete eltűnt K. Nikolettet.
Felhívással fordultunk 2025. szeptember 22-én illetve 23-án a közösségi média felületeken a Pest vármegyei polgárőrökhöz és minden jóérzésű emberhez, hogy segítsenek K. Nikolett felkutatásában. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány, valamint a Vácért Polgárőr Egyesület szeptember 28-ra nagyszabású akciót szervezett, melyre majd félezren regisztráltak és részt vettek.

A Vácért Polgárőr Egyesület leginkább a szervezésben, a feltételek biztosításában vették ki részüket. Kovács István alelnök vezetésével leszervezték a rengeteg helyszínre érkező autó közlekedését, a találkozó és regisztráció helyszínét, eszközeit, fogadták az önkénteseket, biztosítottak áramot, WC-ket, enni és innivalót, a helyi önkormányzat képviseletében Tóth Attila polgármester sátrakat, padokat, szóval mindent amire szükség lehet. A településen belüli közlekedést a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motoros polgárőrei profi módon segítették.
Alapítványunk munkatársai a nemzetközi kutyás élet ismert és elismert szakemberei, több évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a kutyák kiképzése és alkalmazása terén – mondja Lecki Sarolta, a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány képviseletében. – Többször dolgoztunk már együtt a Vácért Polgárőr Egyesülettel, többször volt már közös keresésünk, így mi már jól tudunk összedolgozni. Az alapítványon keresztül megkerestük a kutyás egyesületeket és most 18 helyről jöttek. A kutyáink egy része képzett és vizsgázott segítőkutya, lelkesen keresik az eltűnt embereket.
A felhívás olvasása után úgy gondoltuk, erre nekünk is jelentkezni kell – mondja Dienes Rita Anikó, a Magyar Vöröskereszt Pest Vármegyei Szervezetének igazgatója. – Ezért jelentkeztünk a kutatócsoportba, ugyanakkor egyeztettünk dr. Bilisics Péterrel, a PVMPSZ elnökével, hogy tudunk biztosítani forró teát, kávét, ásványvizet, pogácsát is, hogy ezzel is segítsük a kutatásban részvevők ellátását. Mi tizenöten jöttünk, abból tizenhárman a keresésben is részt vesznek.

A több mint ötszáz kereső közt voltak kutyások, lovasok, drónosok, hőkamerások, önkéntes tűzoltók, alpinista technikával és tudással rendelkezők is, akik a pilisszentlászlói focipályán gyülekeztek. A rendőrség itt tartotta meg az eligazítást, majd a 30-50 fős csoportok szervezett formában elindultak a kijelölt keresési szektorokba.
Alig két órával később már jött is a rádiós üzenet, a kiindulási ponttól két kilométerre megtalálták a keresett személyt.
Őszinte részvétem a családnak lányuk elvesztéséért – mondja dr. Bilisics Péter, – egyben szeretném köszönetem kifejezni mindenkinek, akik részt vállaltak a kutatásban, akik segítették a szervezést, illetve azoknak is, akiknek munkája nélkül ez nem valósulhatott meg. Megint megmutattuk, hogy az önkéntesek társadalmi összefogása milyen erővel bír.
A helyszínen készült további képekkel hamarosan jelentkezünk.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
- Összefogással a lovakértÖsszefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
- Csak heti 15 percHa csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.
baleset (75) biztosítás (98) Budakeszi (24) Budapest (29) Budaörs (70) Cegléd (17) Ceglédbercel (37) Dunakeszi (30) elfogás (35) elismerés (71) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (17) Gomba (18) idős (21) jutalom (22) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (25) képzés (68) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (25) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (41) oktatás (66) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (19) tettenérés (18) támogatás (26) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (21) tűzoltás (31) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (16)




