Augusztus 31-én Nagymaros és Visegrád között rendezték meg a Duplakanyar Futóversenyt, melynek biztosításában a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei és ifjú polgárőrei is kivették részüket.

A nagy népszerűségnek örvendő futóverseny a nagymarosi vízügyi töltésen haladt egészen a komplejáróig, ahol a polgárőrök segítették az áthaladást. A futóverseny egyik különlegessége volt, hogy a versenyzők Nagymaros és Visegrád között a Dunamenti Regionális Vízmű földalatti csőalagútján haladtak végig, ami a Duna medre alatt húzódott. A különleges élményt megörökítendő, a DMRV Zrt. minden áthaladó számára igazolást állított ki, amely igazolja, hogy a résztvevő száraz lábbal sétált át a Duna alatt.
Köszönjük a Nagymarosi Polgárőr Egyesület, Nagybörzsönyi Polgárőr Egyesület, Biztonságos Csörögért Polgárőr Egyesület tagjainak, valamint a PMPSZ KEE motorosainak a feladatellátást.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




