Köszönő levelet küldött a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetségnek kilenc híres lovas sportoló és elismert szakember, hogy megköszönje az elmúlt években, a lovasság szakmaiasságáért illetve népszerűsítéséért végzett munkát és egyben hosszú távú partnerséget ajánljon fel.
Panyi György és nyolc társa megköszönte illetve elismerését fejezte ki dr. Bilisics Péter vármegyei elnöknek valamint Oskó Tamás lovas koordinátornak a tavaly szeptember óta tartó igen nagy érdeklődést kiváltó rendezvénysorozat szervezési, közvetítési, marketing és koordinációs munkáért. Mint írják:
A rendezvény előéletét tekintve mindahányan egyfajta alulról építkező, minden lovas és leendő lovas számára, a lovakkal való munkafeladatok kezdeteibe – vagy talán még az elé – történő betekintést engedő szakmai kurzusban gondolkodtunk. Azonban ez már az első rendezvényen szemmel láthatóan kinőtte magát, hiszen az offline és online résztvevők többszázas, majd a későbbiekben az élő adás megtekinthetősége okán tapasztalt a négyezret is meghaladó megtekintési nagyság igazolta a rendezvény létjogosultságát, folytatásának igényét. A novemberi rendezvény szervezési ideje sajnos a döntéseink rövid időkerete végett szűkössé vált,
mintegy három hét alatt volt szükséges cselekednünk. Valamint az időjárás sem fogadta már kegyeibe a rendezvényünket, azt esőben szélben bonyolítottuk kétszáz fő személyes jelenlétében. Viszont az 1300 fölötti megtekintés a PVMPSZ YouTube csatornáján ennél az eseménynél is.
Megfogalmazták azt is:
Mi a „szakma krémje,” olimpikonok, mesteredzők, vagy csak egyszerűen lovasok, meggyőződéssel vagyunk abban a stratégiailag fontos közösség teremtő munkátokban, melyet kérünk az e szempontból „hányattatott” lovasok irányába is képviseljétek.
Dr. Bilisics Péter örömmel fogadta a stratégiai megállapodás kezdeményezését és a szakmai koordinátorral közösen elkezdték kidolgozni annak tartalmát.
A cikkeket újra olvashatja ide, a videókat pedig visszanézheti ide kattintva.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




