Új életre kelhet a huszárság szelleme

A huszár, mint a magyar könnyűlovasság megtestesítője, a történelem során számtalanszor bizonyult a sereg megmentőjének. Most e megmentő szerepben kívánja újra értelmezni a polgárság huszárait a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, amikor elindítja legújabb kezdeményezését, az Elsősegély Lovas Futár szolgálatot.

Az emberkeresések során gyakori, hogy a gyalogos csatárlánc megtalálja az eltűnt személyt, de annak állapota sokkos, kihűlt vagy sürgős ellátásra szorul. Ilyenkor minden perc számít – a segítség gyorsasága életet menthet. Ebben nyújt majd támogatást a járásonként kijelölt, lóval szolgálatot ellátó polgárőr, aki alapfokú elsősegély-felszereléssel és rádiós kapcsolattal felszerelve elsőként érheti el a helyszínt. A ló ebben a szerepben különösen hatékony: lépésben is háromszor gyorsabb, mint az ember, miközben minden terepen biztonságosan közlekedik – legyen szó sűrű erdőről, patakmederről vagy dombvidékről. A ló hátán a polgárőr gyorsan, csendben és környezetkímélő módon juthat el olyan helyszínekre is, ahová gépjármű már nem képes behatolni.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovas szakmai koordinációja kidolgozott egy képzési tematikát, mely más témák mellett érinti a tájékozódási és térképismeretet, az elsősegélynyújtás és újraélesztés alapjait, illetve tartalmaz lovas cross és tereplovaglási felkészítést is.

A cél, hogy a lóval szolgálatot ellátó polgárőr valódi készenléti és életmentő képességgel rendelkezzék, a huszár hivatás szellemiségét tovább örökítve a civil védelem világába – mondta Oskó Zsófia lovas szakmai koordinátor.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.