Polgárőr Est elnevezéssel közbiztonsági fórumot tartott március 10-én Vácott a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.

Pest vármegye számos pontjáról érkeztek március 10-én Vácra, a Piarista Kilátó központ nagytermébe a polgárőrök, hogy részt vegyenek az idei első polgárőr fórumon. A rendezvény rendhagyó módon indult amikor dr. Rétvári Bence Máté, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte 60. születésnapja alkalmából dr. Bilisics Pétert, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökét, aki láthatóan meglepte a köszöntés.
A számok útján

A rövid bevezető után dr. Rétvári Bence Máté röviden összefoglalta, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban a közbiztonság terén milyen eredményeket ért el. Elmondta, hogy már szemmel látható eredménye van a drogokkal szembeni harcnak, a közterületi bűncselekmények visszaszorításának, a biztonság javításának. Szembe állította a hazánk és más nyugat-európai ország közbiztonsági állapotát, és azt is elmondta, hogy 2010 óta megnégyszerezték a közbiztonságra fordított összeget. Kitért a háborús állapotokra is, ami miatt újabb szintre kellett emelni Magyarországon a készültségi szintet.
Köszönet a polgárőröknek

Az államtitkár a beszédében többször is megköszönte a polgárőrök munkáját, méltatta elhivatottságukat, elkötelezettségüket. „Higgyék el, amikor önöket is meglátják az emberek, akkor biztonságérzetük van. … Az emberek többségének számára, amikor valamilyen veszélyhelyzet van, tűzoltók, katasztrófavédők, rendőrök jelennek meg és a polgárőrök is ott vannak, mindenki tudja, itt nagyobb a biztonság. Hiszen ott van valaki, aki ki van képezve, aki határozott, aki ismeri a törvény adta lehetőségeit, aki tudja, hogy ő mit tehet meg, és ha valamit nem tehet meg, akkor tudja, hogy kit kell értesíteni.
A közbiztonság nem egyetlen szervezet feladata

Őt dr. Bilisics Péter követte, aki előadást tartott a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának alakulásáról 2010-től, a polgárőrség jogi hátteréről, a kiemelt feladatokról. Külön kiemelte az árvíz- és határvédelemben elért eredményeket, a drogprevenciós, illetve az okosóra népszerűsítési feladatokat. Bemutatta, hogy minden évben nő a szolgálati órák száma, köztük a rendőrökkel közösen ellátott szolgálatok száma is. Kiemelte: Magyarország Kormánya megbecsüli a polgárőrök munkáját, ezért a Belügyminisztérium útján a Polgárőrség működésére kiszámítható, stabil költségvetési forrásokat biztosít. Ennek köszönhetően az elmúlt több mint 10 évben 15 milliárd forintból gazdálkodhattak a polgárőrök.
Idézte dr. Túrós Andrást, az Országos Polgárőr Szövetség elnökét is, aki szerint a Polgárőrség a civil szervezetek közül egyedüliként, kormányzati felkérésre vett részt az országhatár megerősített védelmében, az illegális migráció elleni küzdelemben.

Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország Kormánya köszöni valamennyi polgárőr hazánk biztonsága, és az államhatár védelme érdekében tett áldozatos szolgálatát!
Dr. Bilisics Péter a beszédét azzal zárta: a közbiztonság nem egyetlen szervezet feladata, hanem közös felelősség, közös munka és közös ügy. Köszönöm mindazoknak, akik nap mint nap tesznek ezért a felelősségért. A polgárőröknek, a Rendőrség munkatársainak, az önkormányzatoknak, a társszervezeteknek, és mindazoknak, akik a háttérben segítik ezt a munkát. A 2026-os évben is az a célunk, hogy ezt az együttműködést tovább erősítsük, a polgárőrséget szakmailag fejlesszük, utánpótlását biztosítsuk, és tovább növeljük a lakosság biztonságérzetét.
Elismerések
A rendezvény végeztével elismeréseket és kitüntetéseket vehetett át pár olyan Pest vármegyei polgárőr, aki kimagaslóan teljesített. Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének elismerő oklevelét kapta Barta Pál, Bohunka Ádám, Cseh Fruzsina Viktória, dr. Jebudenszki János Gábor, Emrich Ádám, Gecser Istvánné, Godó Katalin, Horváth Gábor, Kerekes Katalin, Kirnbauer-Gyenes Gabriella, Lucza Gergely, Ludányi István, Sándor Lajos és Turányik János.
Az árvízvédelemben nyújtott Rendkívüli Helytállásért Árvízvédelem Érdemjelet kapott Berczi Zsolt, Boda József, Cseh Fruzsina Viktória, illetve Hojek János.
Az eszközpályázaton nyert tárgyakat a Zsaru-Car Polgárőr Egyesület nevében Kovács István Zoltán, a Vácért Polgárőr Egyesület nevében pedig Kovács István Tamás vette át.
Mivel a közelmúltban volt a nemzetközi nőnap, így a fórumon résztvevő valamennyi nő átvehetett egy szál rózsát.
Dr. Bilisics Péter ezúton is köszöni Katona Miklósnak a Piarista Kilátó Központ igazgatójának a gondos és lelkiismeretes házigazda szerepkört illetve vendéglátást.


































- Tetten érték az elkövetőtRajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
- Meglett a kisfiú álombringájaMárcius 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
- Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
- Áldott húsvétot mindenkinek!Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!
- Új autóval Felsőpakony biztonságáértEgy új elektromos autóval gazdagodott a Polgárőr Egyesület Felsőpakony Biztonságáért.
baleset (72) biztosítás (92) Budakeszi (23) Budapest (29) Budaörs (68) Cegléd (17) Ceglédbercel (35) Dunakeszi (28) elfogás (35) elismerés (65) ellenőrzés (16) elsősegélynyújtás (16) eltűnt (21) Gomba (15) Halásztelek (15) idős (21) jutalom (20) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (24) képzés (66) környezetvédelem (26) köszönet (27) közbiztonság (23) közgyűlés (19) lovas (68) ló (56) motoros (39) oktatás (65) Piliscsaba (24) pályázat (43) segítségnyújtás (19) tettenérés (17) támogatás (25) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (21) tűzoltás (30) verseny (23) Vác (21) Újlengyel (48) évértékelés (21) ünnepség (16)




