Elkeseredettségében a vonattal akarta elüttetni magát augusztus 29-én Ceglédbercel mellett egy idős férfi, de a helyi Polgárőrség vezetője még időben megakadályozta azt.
Augusztus 29-én kora este telefonon jelezte a Ceglédbercel-Cserő vasútállomás szolgálattevője a helyi Polgárőrség vezetőjének, hogy egy idős férfi valószínűleg öngyilkossági szándékkal a peronon gyanúsan viselkedik.
Mivel az állomás pár száz méterre van a polgárőr otthonától így azonnal a vasutasok segítségére sietett. A bácsi addigra már Cegléd irányába elhagyva az állomást és a nyílt vasúti pályán sétált, be-belépkedve a sínek közé. A polgárőr rögtön tudta, hogy a szituáció veszélyes és cselekednie kell. Szólt a rendőrségnek, hívta erősítésként a polgárőr kollégáját és megkérte a vasútállomás forgalmistáját is a vonatforgalom lassítására. A 84 éves bácsit a polgárőr vezető látásból ismerte, így amikor a közben odaérkező társával együtt beérték az illetőt megszólították őt és a vasúti pályáról biztonságos távolságra vezették.
Amíg a mentők a helyszínre nem értek beszédbe elegyedtek az idős emberrel, ő mondta el, hogy mindenképpen öngyilkos akar lenni.
Miután a polgárőrök épségben átadták a férfit a Mentőszolgálatnak értesítették a hozzátartozókat is a történtekről.
- Felelős eszközgazdálkodást vizsgál az FBA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottsága átfogó felmérést végez a vármegye polgárőr egyesületeinek használatában lévő járművekről, technikai berendezésekről és szolgálati felszerelésekről.
- Polgárőr is van a sérültek között (+ képek)Tragikus közúti baleset történt június 26-án délután a Pest vármegyei Iklad és Galgamácsa között. Az ütközés sérültjei között sajnos polgárőr is van.
- Rengetegen keresték az eltűnt kisfiút (+ videó)Országos hír lett belőle, hogy június 26-án, péntek este eltűnt egy 5 éves autista kisfiú Szigetszentmiklóson. A rendőrség irányításával polgárőr egyesületek, kutató-mentők és civilek százai kapcsolódtak be a keresésbe, hogy minél hamarabb megtalálják a gyermeket.
- Jön a harmadfokú hőségriasztás!Az országos tisztifőorvos június 27-én, szombaton 0 órától június 30-án, kedd éjfélig harmadfokúra emeli a mostani, másodfokú hőségriasztás szintjét.
- Új vezetőséget választott IkladVezetőségválasztó közgyűlést tartott június 18-ána az Ikladi Polgárőr Egyesület.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




