Ájult férfi a padon

Eszméletlen férfit látott el a polgárőrből, rendőrből és közterület-felügyelőből álló járőrtrió tegnap Budakeszin.

A Budakeszi Rendőrőrs körzeti megbízottja a Budakörnyéki Közterület-felügyelet munkatársa, valamint a Budakeszi Polgárőrség polgárőre február 23-án közös járőrszolgálatot láttak el, amikor észrevették, hogy a város egyik parkjában, az egyik padon fekszik egy férfi. Odamentek a jól szituáltnak tűnő személyhez, aki a hangos szóra, erős rázásra sem reagált. A járőrszolgálat megállapította, hogy a férfi légzése normális, pulzusa gyenge, ám reflexei teljesen hiányosak. Azonnal segítséget kértek az Országos Mentőszolgálattól. Miközben elindult a mentőautó a megadott helyszínre, a mentésirányítás folyamatos instrukciója mellett, a 60 év körüli, okmányai alapján nem helyi illetőségű eszméletlen beteget megfelelő helyzetbe segítették és megkezdték helyszíni szakszerű ellátását. A mentőautó kiérkezéséig az állapotát figyelemmel kísérték, a mentésirányítással a kapcsolatot folyamatosan tartották.

A tíz perc alatt megérkező mentők az alapvizsgálatokat követően hordágyra helyezték és kórházba szállították a férfit.

A polgárőrből, rendőrből és közterület-felügyelőből álló trió a lelkiismeretességüknek köszönhetően nagy valószínűséggel megmentették az ájult férfit férfit a végzetes kihűléstől.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.