Az önkéntesség és lovasszakmai kiválóságok találkozására adott lehetőség a Testnevelési Egyetem kecskeméti lovasközpontjában július 5-én megtartott II. Lovas Szakmai Nap, aminek részeként átadták az Aranykantár Díjat.

2025-ben ismét méltó keretek között került sor az Imperiál – Aranykantár Díj átadására a Testnevelési Egyetem kecskeméti lovasközpontjában megtartott II. Lovas Szakmai napon – foglalta össze a történteket Oskó Tamás, aki a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség képviselőjeként vett részt a rendezvényen. – A közönségszavazatok alapján a díjat Ribárszki Sándor nyerte el, míg a szakmai zsűri Göttler Vilmos és Stelczer Viktor munkásságát is jelölte. Dr. Bilisics Péter, mint a díj örökbefogadó PVMPSZ elnöke méltónak tartva az elismerésre a másik két szakmai tekintélyt is javasolta a díj egyetemleges átadását, melyet a szervezők elfogadtak.
Az elismeréseket Dallos Gyula miniszteri biztos, mesteredző, örökös magyar bajnok és dr. Frigyer László r. alezredes, a Polgárőrség Állatvédelmi Szakértői Testületének alapító elnökségi tagja, a Magyar Rendészettudományi Társaság Hallgatói Tagozatának az elnökhelyettese adták át.
Az elismerés célja a magas szintű lovas szakmai munka és lóidomítás mesterségének megbecsülése, egyúttal tisztelgés Aperianov Zakariás öröksége előtt, akinek kiemelkedő életműve több mint négyszáz ló idomítását és tizenhét Derby-győzelmet ölel fel.
A rendezvény szervezési és lebonyolítási háttere méltán példázza a Pest vármegyei társadalmi szervezetek alulról építkező, önkéntes és ingyenes munkáját. A díjátadót, valamint az online közvetítést mintegy nyolc PVMPSZ tag polgárőr, továbbá a „Lóháton a világ” program több tucat önkéntese segítette. Ez az együttműködés nem csupán a szakmai tartalmat, hanem a társadalmi összefogás erejét is demonstrálta.
A PVMPSZ az elmúlt években stratégiai jelentőséget tulajdonít az oktatás és rendezvények digitális térbe való integrálásának. Ez a törekvés nemcsak a polgárőr mozgalom népszerűsítését, hanem a tagság digitális kompetenciáinak fejlesztését is szolgálja, hozzájárulva a korszerű, nyitott és elérhető civil tevékenység megerősítéséhez.
A II. Lovas Szakmai Nap nem csupán szakmai fórumként szolgált, hanem egy értékalapú közösségi modellként is bemutatta, hogyan lehet az önkéntességet, a hagyományőrzést és a digitális fejlődést integráltan működtetni a magyar lovaskultúra és közbiztonság összekapcsolásával, a Nemzeti örökségek védelme érdekében.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




