Közúti baleset történt Albertirsán október 15-én délután, ahol a Pest vármegyei polgárőrök segítették a mentést illetve közlekedést.

Október 15-én, délután három óra után nem sokkal riasztotta a Katasztrófavédelmi Tevékenységi Irányító Központ Krecsák Attila Csabát, a Ceglédberceli Polgárőr Egyesület elnökét, mert Albertirsán súlyos közlekedési baleset történt, és szükségük van a polgárőrök segítségére.
Az elnök Szakács Gyula polgárőr társával közösen azonnal a helyszínre indultak, ahol először felmérték sérültek állapotát, majd a helyszínen lévő civil autósokkal közösen áramtalanították az összetört autót.
A közben megérkező mentők három sérültet láttak el amiből két főt a Ceglédi Toldy Ferenc Kórházba is szállítottak. A polgárőrök a helyszínelés végéig a helyszínen maradtak és rendőri felkérésre irányították a forgalmat.
- Együtt hatékonyabbKözbiztonsági és baleset-megelőzési ellenőrzést tartott Tápiószőlősön november 6-án a Rendőrség, melyhez segítségül hívták a helyi polgárőröket.
- Újabb delegáció indult ErdélybeÚtnak indult a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség delegációja Erdélybe, hogy elvigyenek három komondor kölyköt és cserébe hozzanak két székelylovat. De a cserében van egy kis csavar.
- Frontálisan ütköztekKét autó ütközött össze frontálisan november 4-én a Budakeszi és Páty közötti útszakaszon.
- Méltósággal múlt el a halottak napi hétvégeA mindenszentek ünnepe, illetve a halottak napja minden évben magas prioritással bír a Pest vármegyei polgárőröknél. Nem volt ez másképp’ idén sem.
- Futott Abony apraja-nagyjaA hagyományoknak megfelelően, október 23-án tartották meg a Futabony családi sportnapot, amit a helyi polgárőrök is segítettek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt embercsempészet Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kerékpárverseny kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat rendezvény segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác újlengyel




