Behajtási ünnep Ilonafalun

Október 19-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepet és Csikósfesztivált a vajdasági Ilonafalun, ahol a Pest vármegyei Polgárőr Szövetség is képviseltette magát.

A rendezvény a pásztorélet hagyományainak, a természet és a közösség kapcsolatának és természetünk, közösségeink védelmének méltó ünnepe. A megnyitón Oskó Tamás, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Felügyelőbizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében kiemelte: Ez az időszak a számadásé, amikor nemcsak az állatokat, hanem a közösségi munkát, a természethez való viszonyunkat is értékeljük.

A megnyitó beszédet követően dr. Bilisics Péter elnök javaslatára, a PVMPSZ nevében Oskó Tamás elismerést adott át Kálmán Jenőnek, az Almás–Vasderes Hagyományápoló Egyesület elnökének. Az elismerés egy kézzel készített emléktányér volt, amellyel a hagyományőrzés és a közösségépítés iránti elkötelezett munkát ismerték el.

A PVMPSZ az eseményen mármint a Kárpát-medencei Lovas Program és az általa immár két évvel ezelőtt megalkotott Vajda Péter Lovas Örökség és Közösségi Fejlesztési Programjában elfogadta azt és pályázattámogató szervezeteként mutatkozott be. A programok egyik célja, hogy összekapcsolja a magyar lovas közösségeket határok nélkül és elősegítse a külterületi természetvédelmi szolgálatok népszerűsítését, valamint a határon túli kapcsolatok erősítését.

A Szövetség képviselője hangsúlyozta: A programhoz kapcsolódó menedzsmenttámogatás célja, hogy segítse a vidéki lovas közösségek, civil szervezetek és önkéntes szolgálatok számosságának és a szakmai fejlődését.

A rendezvény egész nap színes programokat kínált, néptáncbemutatók, citerazene, csikósfelvonulás és gyermekfoglalkozások várták a látogatókat. A behajtás ünnepélyes pillanatát a Hárommedve Dobkör kísérte, a pásztorok és lovasok felvonulása pedig méltó lezárása volt az idei legeltetési szezonnak a Vajdaságban.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség jelenléte az eseményen is megerősítette azt a küldetést, hogy a természet és a közösség védelme közös felelősségünk, s hogy a polgárőr szolgálat nemcsak biztonságot, hanem értéket is őriz a vidéki térségekben.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)
    Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
  • Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)
    A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
  • Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatás
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
  • Polgárőrök fogták el a keresett férfit
    Esti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
  • Biztonságban fesztiválozott Budaörs
    A hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.

baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (44) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.