Beszéljünk a függőségekről! (+ videó)

Nagy sikerű előadást tartott dr. Zacher Gábor országosan elismert és népszerű toxikológus Ürömön a függőségekről, illetve azok felismeréséről.

A Tiszta Formák Alapítvány jóvoltából, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség támogatásával június 4-én tartották meg az Ürömi Drogprevenciós Estet, melynek előadója dr. Zacher Gábor címzetes egyetemi docens, mentőtiszt, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályának szakorvosa volt. A népszerű toxikológus szemléletesen és érthetően beszélt a függőségekről, rávilágítva arra, hogy ez alatt nem csak az általánosságban ismert kábítószerekre kell gondolni, hanem az élet más terén, más szerek és pszichés hatások is mérgezhetik szervezetünket, lelkünket. Prezentációjával rávilágított, hogy mindenki tehet, sőt tennie is kell saját fizikai és mentális egészségéért, illetve hogyan segítsen ebben másoknak.

A majd’ kétórás előadást a közönség vastapssal jutalmazta.

Sajti Miklós a Helyvidék Polgárőr Egyesület elnöke, mint az este házigazdája elmondta, hogy ezt a felvilágosító előadást később újabb fogja követni és szeretnének ebből majd hagyományt teremteni.

Az este hangulatát igyekszik bemutatni ez a kisfilm:


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.