Éberek voltak a ceglédi polgárőrök

Érdekes, nem mindennapi eset történt december 04-én a ceglédi polgárőrökkel.

Két ceglédi polgárőr december 4-én nem sokkal dél után egy rendszám nélkül közlekedő Suzukira lett figyelmes. Mivel mindkettőjükben megfogalmazódott, hogy ez az autó nem véletlenül közlekedik hatósági jelzés nélkül, ezért utánamentek miközben telefonon értesítették a Ceglédi Rendőrkapitányság járőrét. Az autó a Cegléd Örkényi úton megállt és a gépkocsivezető kiszállt. A polgárőrök közölték vele, hogy értesítették a Rendőrséget és addig maradjon a helyszínen. A gépkocsivezető közölte a polgárőrökkel, hogy nem várja meg a rendőröket, majd bepattant az autójába és az egyik polgárőrt majdnem elsodorva az erdőn keresztül elhajtott.

A helyszínre érkező rendőrök visszanézték a polgárőr autóban levő és mindent folyamatosa rögzítő fedélzeti kamera felvételét, melyen felismerték az illető személyt, akivel szemben már korábban is intézkedtek ittas gépjárművezetés miatt, illetve a gépkocsi forgalmi engedélyét és rendszámát is már elvették.

A rendőrök a polgárőrökkel közösen akciót indítottak a gépkocsivezető illetve az engedély nélkül közlekedő autó megtalálására, amit a polgárőrök még a sötétedés előtt nem sokkal meg is találtak.

(Fotó: illusztráció)


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.