Formás Fáklya, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség gondozásában levő kisbéri félvér fajta ló 18. életévében az „örök legelőkre” tért át.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) környezetvédelmi tevékenységeiben kiemelkedő szerepet játszanak a lovas szolgálatok, ahol a négylábúak nem csupán feladat végrehajtóak, hanem hűséges társak is. A rendvédelmi szervekhez hasonlóan a polgárőrségnél szolgáló kutyák, lovak elvesztése is komoly áldozat.
Formás Fáklya tizennégy évet töltött képzésben, eredményképpen majd tíz éven át szolgált polgárőr járőr minősítésű lóként. Számos szolgálatban, ezres nagyságrendű mérhető órában vett részt a feladat ellátásban. Részt vett felnőtt és ifjú polgárőrök képzésében, bemutatva a lóval ellátott polgárőr szolgálat részleteit fiatal és felnőtt lovasoknak egyaránt. Tagja volt például a rendőrségi összevonások keretének, de biztos pontja volt a rendezvények biztosításában, valamint különféle szolgálati lovas versenyeken is együttműködött, ahol minősített feladatokat hajtott végre, és elérte a Járőr II. minősítési szintet. Bár nem vált díjlóvá vagy ugró géniusszá, azonban Formás Fáklya mindenben kitűnő volt, és lovasát mindenhová hűségesen elkísérte. A magyar fajtákra jellemzően kiváló állóképességgel és tanulékonysággal rendelkezett, ami különösen értékessé tette szolgálata során.
Formás Fáklya méltósággal viselte hosszan tartó betegségét. Távozása nagy veszteség számunkra és úgy érezzük a híreinkben is emlékeznünk kell rá.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




