Emberséget tanúsított a polgárőr

Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy közömbösek az emberek, nem figyelnek egymásra. A polgárőrök az elhivatottságuknak köszönhetően szerencsére gyakran megcáfolják ezt.  

November 10-én Újpesten elesett a járdán egy nyolcvan éves néni. Nem tudott felkelni, valószínűleg csípő törést szenvedett. Szeszler Tamás Pest vármegyei motoros polgárőr aki a közelben lakik odalépett a sérülthöz, hogy felajánlja segítségét, majd miután látta, hogy nagy a gond, azonnal hívta a 112 központi segélyhívót.

Miközben várták a mentőket a polgárőr ott maradt a földön fekvő mellett, nyugtatta, szóval tartotta, vigyázott értékeire. Közben az eső elkezdett esni, és mivel a polgárőr a közelben lakott, gyorsan vitt esernyőket, betakarta, sőt még matracot is tett a sérült alá.  

A polgárőr több mint egy órán keresztül ott maradt a helyszínen, megvárta míg megjön a mentőautó és miután már látta, hogy a nénit elszállították, csak azután indult haza.


  • Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
  • 2 nap, 2 tűzeset
    13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
  • Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)
    A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
  • Életet menthetett az empátia
    A polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
  • Több mint 500 óra
    Ennyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.