Ezért is érdemes

Újabb köszönőlevél érkezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elektronikus postaládájába.

Mint ahogy arról itt hírt adtunk a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének hat motoros polgárőre is segítette „A Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági motoros menetet szeptember 7-én. A polgárőrök munkáját elismerendő a program szervezői levélben is kifejezték köszönetüket, melyet itt adunk közzé.

Tisztelt Dr. Bilisics Péter,

Engedje meg, hogy elmondhassuk mennyire hálásak vagyunk Önnek és a PVMPSZ csapatának, amiért hosszú évek óta vállalják, „A Motorosok is lehetnek Angyalok” rendezvényünk jótékonysági motoros felvonulás részének biztosítását.

Tisztelettel és őszinte hálával a szívünkben köszönjük, hogy minden évben számíthattunk Önökre!

Valamint szeretnénk megköszönni, hogy kiváló szakmai tudásukkal és emberséges hozzáállásukkal segítik a rendőrség munkáját, a felvonulás biztonságos kísérését. Ami pedig külön felemelő érzés, hogy teszik mindezt mosolyogva és türelmesen… végig a nap folyamán. Minden tiszteletünk az Önöké!

Bízva a jövőbeni további együttműködésben,

Maradunk kiváló tisztelettel,

Lehotai Katalin és Miklós


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.