Az árhullám vonulásával együtt sajnos egyre több Pest vármegyében az elzárt területek száma. Az ott található ingatlanokban információink szerint idáig nem keletkezett jelentősebb kár. Eltűnt személyről illetve komolyabb sérülésről nem történt bejelentés, ám több személyt már biztonságos helyre kellett kitelepíteni.

A Pest vármegyei polgárőrök az előző napokhoz hasonlóan tegnap is szállították a homokzsákokat a megjelölt helyekre, homokzsákgátakat építettek, lezárt utakat biztosítottak, forgalomirányítást végeztek és folyamatos információt nyújtottak az arra rászorulók részére. Ellenőrizték a védművek állapotát, éjszakai órákban közbiztonsági járőrözéseket folytattak. A beérkezett lakossági igényeket kiszolgálták, melynek nagy része a homokzsákok eljuttatása volt a lakosok részére. Tájékoztatásokat adtak a lakosok részére, melyek a Dunai áradással és a védekezéssel kapcsolatos adatokat, információkat tartalmazták.
Tovább folytatódik az állatok mentése is.
Albertirsai lakosok 200 szendvicset, üdítőt küldtek az Önkéntes Albertirsa Egyesület polgárőreivel Vácra, Sződligetre, Gödre, Budapestre, ami a védekezők közt osztottunk szét. Szükség esetén a Katasztrófavédelem munkatársaitól szakmai felvilágosítást kértünk, melyet a védekezés és feladatunk ellátásához felhasználtunk. Nagy nyomás nehezedik Nagymaros, Kismaros, Dunabogdány, Leányfalu, Budakalász, Tahitótfalu, Dunakeszi településekre. Vácon a helyzet kritikus!
Íme néhány helyszín, ahol a polgárőrök segítik az áradással szembeni védekezést:
- Százhalombattán a homokzsákokat töltötték, pakolták, az ártérben levő veszélyes, vagy a védekezési munkákat akadályozó fákat kivágták. Ide Tárnokról érkeztek polgárőrök.
- Lóréven a gátak, árterületek, buzgárok ellenőrzését végezte a Ráckevéről érkezett erősítés.
- Dömsödön területvédelemben, illetve tűzoltásban vették ki részüket.
- Dunakeszin az árterületek, buzgárok ellenőrzése volt a polgárőrök feladata.
- Vácon jelzőőri tevékenység, a lezárt utak biztosítása, a lezárt területek visszatérő ellenőrzése volt a feladatuk a polgárőröknek. Külön öröm, hogy itt ifjú polgárőrök is kivették részüket a homokzsákok töltésében.
- Nagymaroson is az árterületek, buzgárok ellenőrzésével, illetve az ideiglenes mobilgátrendszer felügyeletével bízták meg őket.
- Kismaroson is folyamatos a homokzsákok töltése, pakolása, ide Váchartyánból érkezett polgárőr segítség. Emellett 2 polgárőr a saját teherautójával hordja a megtöltött zsákokat a vízügyesek által kért helyekre.
- Budakalászon is folyamatos a jelzőőri tevékenység, az útzár biztosítása, a lezárt területek visszatérő ellenőrzése. Ide Tápiógyörgyéről is érkeztek polgárőrök.
- Leányfalun is jelzőőri feladatokat láttak el az utak lezárását biztosítandó. Ide a Dunától távolabb levő Budaörsről érkeztek polgárőrök.
- Gödön a Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kérésére 21 órakor gépkocsizó járőr indult a gátra, hogy a „katasztrófa turistákat” távol tartsa.
- Csepel-sziget nagyon nagy terület, így hosszú a védekezési szakasz. Polgárőreink itt a gátak, árterületek, buzgárok ellenőrzését végezték.
Emellett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség a háttértámogatásról sem feledkezett meg. A Szövetség 24 órás Szakmai Ügyeletén folyamatos a vészhelyzeti ügyelet mobilok, telefonok cseréje, az e-mailek kezelése, kapcsolattartás a társszervekkel, egyesületekkel, településekkel, sajtóval. A Készenléti és Ellenőrzési Egység motorosai is készen állnak, hogy ha valahol szükséges, azonnal indulni tudjanak. Jó hír, hogy a budaörsi készenléti reagáló ügyeletre, ha szükséges Debrecenből is érkezne segítség.







- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
- Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatásA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
- Polgárőrök fogták el a keresett férfitEsti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
- Biztonságban fesztiválozott BudaörsA hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




