Fokozott járőrszolgálattal Frankhegy biztonságáért

 
Budaörsi lakók keresték meg nemrégiben a helyi polgárőröket, hogy járőrözzenek rendszeresen a Frankhegy városrészben és ezzel szorítsák vissza a bűnözést, illetve erősítsék az ott élők szubjektív biztonságérzetét.

Az előzetesen megadott szempontok szerint végig jártuk az érintett területen levő 18 címet – mondja dr. Bilisics Péter, a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesületelnöke. – Elmondtuk az érintetteknek, hogy lehetőségeink szerint egy hónapig, nem periodikusan visszatérő időben, autóval és gyalogosan is járjuk majd a területet. Megbeszéltük azt is, hogy a drónos, kutyás, lovas feladatellátást a területi adottságok miatt kizártuk, és azt is nyomatékosítottuk, hogy az esetleges jövőbeni rendkívüli események bekövetkezésére nem tudunk garanciát vállalni.  Ezek után az érintett ingatlanokhoz az egyik támogató partnerünk által ingyenesen felajánlott figyelemfelhívó táblákat helyeztünk ki. Adategyeztetést kértünk, majd április elsejétől elkezdtük a járőrszolgálatot.

Az elmúlt napok tapasztalatai alapján az elnök elmondta, hogy találtak „idegen felderítő” mozgásokra utaló jeleket, amik már konfrontációhoz is vezettek. Az autóikat jellegesítve, polgárőr arculati elemmel ellátva, illetve jellegtelenítve váltogatva használják. Megjegyezte azt is, hogy tapasztalatuk szerint az autók alkatrészei, mint a kuplung, váltó, lengéscsillapítók, gumik extra terhelésnek vannak kitéve, ami hamarabbi elhasználódáshoz fog vezetni, ezért örömmel fogadnának támogatásokat az üzemeltetési költségek fedezésére.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)
    A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
  • Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatás
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
  • Polgárőrök fogták el a keresett férfit
    Esti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
  • Biztonságban fesztiválozott Budaörs
    A hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
  • Közös erővel a drogterjesztés ellen
    Kábítószer-bűnözés elleni bűnügyi akciókban vett részt az elmúlt időszakban a Rendőrség mellett a kistarcsai Polgárőrség és a kistarcsai Közterület-felügyelet.

baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (43) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.