A nyuszimotortól a versenykerékpárig szinte minden fajta biciklivel tekertek a résztvevők a június 6-án megtartott „3 falu 2 keréken” térségi kerékpáros eseményen.

Tárnok, Sóskút és Pusztazámor összefogásával már évek óta megrendezik a „3 falu 2 keréken” közösségi kerékpáros programot, melyen közel hatszázan vesznek részt. Az idei tekerés reggel indult Tárnokról, majd a másik kettő települést érintve tértek vissza Tárnokra. A 20 km-es táv dimbes-dombos területen haladt, a résztvevőknek több pihenő ponttal kialakítva.
A bringázók biztonságára a rendőrök mellett a tárnoki és a környékbeli polgárőrök, illetve a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség készenléti és Ellenőrzési Egységének öt motoros polgárőre vigyázta.
A polgárőrök több éves rutinjának, illetve szakmai felkészültségének köszönhetően a rendezvény probléma nélkül zajlott le.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




