A szüreti felvonulást, az egész napos vigadalmat, majd este a bált is a hévízgyörki polgárőrök biztosították október 4-én.
A szüret a parasztgazdaság életének sorsdöntő mozzanata volt hosszú évszázadokon át, hiszen meghatározta, hogy milyen lesz az elkövetkező év: ha bő a termés jó évnek néztek elébe, ellenkező esetben azonban ínséges idők következtek. A szőlő betakarításával járó óriási munkából mindenki kivette a részét, családtagok, barátok, idősek és fiatalok egyaránt csatlakoztak, amit aztán közös mulatsággal, tánccal és énekléssel ünnepeltek meg.
A szüreti felvonulás a mezőgazdasági munka, különösen a szőlőbetakarítás lezárását jelző, ünnepélyes közösségi esemény. A menetben jellemzően felvonulnak a termés sikeres betakarítását jelképező szüreti koszorúval, a szüreti bál résztvevői, maskarások és zenészek, valamint a szüreti bálon a lakodalmas játékokért felelős borkirály és a szüreti bíró. A felvonulás célja a közös ünneplés, a közösségi összetartozás erősítése, a jó termés megünneplése, és az eseményt rendszerint egy bál zárja.
Ezt a hagyományt számos helyen őrzik, így Hévízgyörkön is, amit természetesen a rendőrökkel közösen a helyi polgárőrök biztosítottak október 4-én – mondta Szőcsi Sámuel, a Hévízgyörk Polgárőr Egyesület elnöke.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
- Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatásA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
- Polgárőrök fogták el a keresett férfitEsti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
- Biztonságban fesztiválozott BudaörsA hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (44) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




