Az ittas járművezető elvesztette az uralmát az autója felett, aminek következtében balesetet szenvedett, ráadásul meg is sérült.

A vízcsapból is az folyik, hogy ittasan nem üljön senki volán mögé, mert tompulnak a reflexek és a megítélőkészség. Hiába a folyamatos tájékoztatás, még mindig vannak olyanok, akik azt hiszik, a kémia rájuk nem vonatkozik.
Március 11-én nem sokkal sötétedés után baleset történt a Budakeszit Telkivel összekötő úton. Egy személyautó az út menti árokba borult. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei a riasztást követően azonnal a helyszínre siettek, akik azt látták, hogy a gépkocsivezető személy feltehetően ittas állapotban van, viselkedése agresszív. A járművezetőt a Mentőszolgálat bajtársai a rendőrök segítségével kórházba szállították, miközben a sérült jármű áramtalanítását illetve a forgalom irányítását a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület kollégái végezték el egészen a helyszíni szemle végéig.
A sofőr ellen a Rendőrség eljárást indított.
- A hatékony együttműködésért tanultak dunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




