Az egyik hollywoodi sikerfilmben mondták: A bűn nem kifizetődő. Eszébe juthatott volna ez annak a két férfinak is, akik a szabálytalan motorozás miatt buktak meg. De, ott volt a „volna”.
December elsején a Cegléd II. Polgárőr egyesület járőrszolgálata késő este az egyik külterületi dűlőnél arra lettek figyelmesek, hogy egy segédmotorkerékpár halad előttük, melyen két személy ül. Az esetet észlelve telefonon értesítették a Rendőrség gépkocsizó járőrét aki közölték, hogy kövessék a motorost de mennek ők is, mert a közelben vannak. A motoros közben egy háznál megáll. A közben odaérkező rendőrjárőr igazoltatta a két személyt és akkor derült ki, hogy a motorkerékpár vezetőjét körözik. Így a személyt a rendőrök ott a helyszínen azonnal elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították.
- A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. - Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. - Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. - 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást. - Önkéntesen Gombáért
Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség