A hagyományokhoz megfelelően idén is tartottak falunapot Bagon, aminek keretén belül a helyi polgárőrök munkáját is elismerték.
A szokásoknak megfelelően tartották meg július 5-én a falunapot Bagon. Délelőtt az óvodások, majd az általános iskola diákjai szerepeltek a színpadon, illetve gyerekeknek szóló műsor volt látható, délután pedig a felnőttek vették át a helyszínt. Volt népi zenekar, seinor örömtánc, este pedig Gesarol koncert. A színpadon zajló műsorok mellett volt még hajfonás, csillámtetoválás és arcfestés, veteránmotor kiállítás, főzőverseny és VR játékok is.
Emellett a köszöntők elmondására, illetve meghallgatására is volt lehetőség. Az ünneplő sokaságot a település polgármestere, Palya Zoltán köszöntötte, de szót kapott Csányi János a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség alelnöke is. Ő a jelenlevőknek először dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke üdvözletét adta át, majd megköszönte a helyi polgárőrök áldozatkész munkáját. Ennek elismeréséül a polgárőrmozgalomban végzett tevékenységéért Mezőfi Ferencnek, a Bagi Polgárőr Egyesület elnökének tárgyjutalmat, illetve Ozorák Zsoltnak és Sallai Ákos Mihálynak elismerő oklevelet adott át.

Ozorák Zsolt és Sallai Ákos Mihály
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




