Jól sikerült a rendezvénybiztosítás (+ fotók)

Idén immár ötödik alkalommal rendezték meg Budakeszin a Budakörnyéki Sörfesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában a Pest vármegyei polgárőrök is jelentős szerepet vállaltak.

A legfinomabb gasztrokulturális különlegességeket és söröket sorakoztatták fel a rendezők a többezres látogatótömeg elé, ugyanakkor a színpadon szinte minden ízlésnek megfelelő zenei produkció is teret kapott. Kétségtelen, hogy június 16-án a legnagyobb közönségsikert a Kis Grófo illetve Péterfy Bori koncertje hozta, de másnapi táncház illetve Aurevoir koncert is tömegeket mozgatott meg. Külön érdekesség volt, hogy a szervezők a sörök mellé a fociszeretőkre is gondoltak, az éppen akkor zajló EB selejtező mérkőzést hatalmas kivetítőkön élőben lehetett nyomon követni.

 A sok ezer embert vonzó ingyenes rendezvény biztosítása sem volt egyszerű. Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke a helyszínen maga koordinálta a feladatokat. A lezárt útszakaszon motoros polgárőr felvezetéssel segítették a tömegközlekedést, ami a két nap alatt több száz járatot jelentett. A polgárőrök emellett felügyelték a rendet a szórakozók közt, a színpad mellett, de irányították a forgalmat az útzárásoknál, illetve a kijelölt parkolóknál is.

Fel kellett készülnünk a meleg, párás időjárásra illetve arra is, hogy az idő múlásával sokaknál az alkoholfogyasztás feloldotta az önkontrollt és emiatt a kelleténél bátrabbak lettek – mondja dr. Bilisics Péter. –  Az első nap 40, a második nap pedig 50 polgárőr adott reggel 9-től hajnali 2-ig dolgozott felelősségteljesen azért, hogy mások önfeledten szórakozhassanak.   

A vármegyei elnök nyilatkozatában kijelentette: Jó bizonyságot nyert a közbiztonság szereplőinek a feladatellátása, hiszen a Budakeszi Rendőrőrs, a Készenléti Rendőrség, a Buda környéki Közterület-felügyelet, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Stanton’ Bross Guard Zrt. négy napon keresztül közösen, kollegiálisan hajtották végre a védelmi intézkedéseket. Elmondta azt is, büszkén állt a fiatal team élén. Príma csapatmunka volt, szenzációsak voltak a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület, Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület, Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület, Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egysége, Ócsa Városi Polgárőr Egyesület, Pátyi Bűnmegelőzési és Közrendvédelmi Polgárőr Egyesület, Halásztelki Polgárőr Egyesület,  Gombai Polgárőr Egyesület, FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület, Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület polgárőrei. Remek volt a helytállásuk. A PVMPSZ vezetőségéből 3 fő elnökségi tag és 6 fő járási koordinátor is kivette részét a több napos feladat ellátásában.  A csapattagok fegyelmezettségükkel a rendezvény ideje alatt hathatós segítséget nyújtottak a változó feladatok végrehajtása során. Ismerték, betartották, végrehajtották a szabályozókat valamint az érkezések, távozások, pihenések, étkezések, frissítők idejét.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.