Kerekasztalhoz ült a PVMPSZ vezetése (+ képek)

„Agóra – A beszélgetés tere” címmel tartott október 4-én kerekasztal-beszélgetést az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a Pest vármegyei polgárőr vezető tisztségviselőkkel.

Illusztris helyen, a Budaörsi Önkormányzat Smidht Mátyásról elnevezett dísztermében ültek kerekasztal köré a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökségi, Felügyelő bizottsági és kreatív csapat tagjai, a járási és szakkoordinátorok, valamint az OPSZ küldöttek, hogy megbeszélést folytassanak dr. Túrós Andrással, az Országos Polgárőr Szövetség elnökével.

Dr. Túrós András tematikarendszerként először az OPSZ és a Magyar Kormány közötti kapcsolat megbeszélését hozta fel témaindítóként, majd a tisztségviselőkről kérdezte ki a résztvevők véleményét, illetve a szolgálatellátásokról, a kommunikáció- és információáramlásról, valamint az adminisztrációs terhekről beszélgetett a résztvevőkkel.

A kétórás egyeztetésen építő jellegű megbeszélés zajlott, a résztvevők kölcsönösen megismerhették egymás álláspontját. Ezután dr. Bilisics Péter egy emléktárgyat adott át dr. Túrós Andrásnak, aki ezt követően a PVMPSZ küldötteknek adta át a megbízatásukat igazoló levelet.

A rendezvény munkaebéddel zárult.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.