Az utóbbi napokban az átlagosnál is több feladatuk van a ceglédberceli polgárőröknek. Ezt mutatja az is, hogy újabb történésekről kaptunk hírt.

Május 10-én délután a Rendőrség szólt a Polgárőrség ceglédberceli vezetőjének, hogy egy családi háznál jeleztek tüzet az ott lakó gyerekek. Elmondásuk szerint kigyulladt a kenyérpirító, és bár ők már elhagyták a házat, de a polgárőr is siessen azonnal a megadott címre, és ha szükséges, kezdje el mentést.
A kiérkező polgárőr a rendőrrel közösen először áramtalanítottak, majd a lakásban felgyülemlett füst ellenére bementek a konyhába.
Szerencsére csak a pirítóban felejtett kenyér égett, így csak a házat kellett kiszellőztetni, illetve a megrémült gyerekeket megnyugtatni.
Ahogy azt a rendőrök és a kiérkező hivatásos tűzoltók is elmondták, leszúrás helyett inkább dicséretet érdemelnek az otthon, egyedül levő gyerekek, mert a rosszul sikerült uzsonnakészítés ellenére azonnal hívták a 112-es segélykérőt.
Két nappal később a vasúti megállóhoz kellett sietniük, ahol egy idős ember a tilos jelzés ellenére szeretett volna átkelni a síneken, de a közben érkező gyorsvonat elsodorta a bácsit, aki a lendülettől az aszfaltra zuhant. Miközben mentőt hívtak, közben elsősegélyben részesítették a fej- illetve végtagsérüléseket szenvedett idős embert. Mivel a polgárőrök személyesen is ismerték a bácsi hozzátartozóját, így őt is értesítették őt.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség




