Kiosztották az Év Járási Koordinátora címet (+ fotók)

Az Országos Polgárőr Szövetség idén először hirdette meg és adta át az Év Koordinátora kitüntetést, melynek Pest vármegyei érintettje is van.

December 13-án, a Készenléti Rendőrség tanácstermében köszöntötte dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a kimagaslóan sokat teljesítő járási koordinátorokat.

Ünnepi beszédében méltatta a polgárőrök teljesítményét. Kiemelte: Egy kiváló, eredményekben bővelkedő, sikeres évet zárt a Polgárőrség. Példaértékű volt a polgárőrök helytállása minden területen 2024-ben. Mindenütt azt tapasztaltuk, azt tapasztaltam magam is, hogy a polgárőrök minden területen, minden ajánlott feladat végrehajtásakor kiváló teljesítményt nyújtottak. Számos területen önkéntesen csúcsteljesítményt nyújtotta Polgárőrség. Különösen igaz volt ez a polgárőröknek az illegális hulladéklerakók felderítésében, felszámolásában, a határvédelemben és az árvízi védekezésben nyújtott teljesítményére. Azt is tapasztaltam – folytatta dr. Túrós András, – hogy a járási koordinátorok is sokkal hatékonyabban látták el a feladatokat 2024-ben, mint korábban. Ezért döntöttem az Év Járási Koordinátora cím megalapításáról, amivel azoknak a munkáját szeretném elismerni, akik kimagasló és példamutató munkát végeztek ezen a téren.

Ezután a példamutató és felelősségteljes vezetői munkája, valamint aktív járási koordinátori tevékenysége elismeréseként az Év Járási Koordinátora elismerő címben részesített országos szinten tíz polgárőrt, közöttük Farkas Dániel Gábort, a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület elnökét.  

Nagyon meglepett az előterjesztés és nagyon örülök, hogy megkaptam ezt az elismerést – mondja Farkas Dániel Gábor. – A települések közbiztonságának egyik alapja az együttműködés a hivatásos társszervekkel, valamint a szomszédos települések önkéntes polgárőrségeivel való kiválóan működő kommunikáció és a közös szolgálat ellátás. Köszönöm minden kollégámnak a fáradhatatlan munkáját amit a térség közbiztonságáért végez és köszönöm a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének is, hogy e rangos elismerésre felterjesztett.

(Címlap fotó: opsz.hu)

Idén is megajándékozzuk karácsonykor a nagycsaládos polgárőreinket. Ehhez szívesen fogadjuk a játékok, tartós élelmiszerek beszerzéséhez szükséges pénzbeli hozzájárulását. Átutalásokat a 11742214-20009939 bankszámla számon fogadunk. Számlatulajdonos neve: Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A hatékony együttműködésért tanultak dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.