Köszöntjük Magyarországot!

Augusztus 20-a Magyarország és a magyarok egyik legfontosabb nemzeti ünnepe. De vajon tudod mit ünneplünk ma?

Az ünnep története több mint ezer évre nyúlik vissza, ezért augusztus 20-a a magyar államiság egyik legfontosabb jelképes napja.

I. azaz Szent István

Szent István király a XI. század elején szilárdította meg a magyar államot és ezzel a keresztény Európához kapcsolta Magyarországot. Halála után kultusza fokozatosan kialakult, és 1083-ban szentté avatták. Augusztus 20-át Mária Terézia 1771-ben tette hivatalos ünneppé, így a nap hosszú idő óta része a magyar nemzeti hagyománynak.

A mai Magyarországon augusztus 20. hivatalos állami ünnep, és a nemzeti ünnepek egyike. Ezen a napon nemcsak Szent István királyra emlékezünk, hanem a magyar állam fennállását és történelmi örökségét is ünnepeljük. Az ünnep egyik fontos vallási eseménye a budapesti Szent István-bazilikában megtartott ünnepi szentmise. A szentmisét hagyományosan a Szent Jobb körmenet követi, amelynek középpontjában Szent István király ereklyéje, a Szent Jobb áll.

Az állami ünnepségek egyik hagyományos eleme a Kossuth téren a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonása és a katonai tisztavatás. Az ünnephez az elmúlt évtizedekben látványos szabadtéri rendezvények, koncertek és kulturális programok is kapcsolódtak. Augusztus 20-án számos településen tartanak ünnepi megemlékezéseket, kenyérszentelést, kulturális műsorokat és családi programokat.

Az új kenyér

A nap egyik ismert hagyománya az új kenyér ünnepe, amely az aratás befejezéséhez és a mezőgazdasági munkák eredményéhez kapcsolódik. Az új kenyeret sok helyen nemzeti színű szalaggal kötik át, majd ünnepélyesen megszentelik vagy megáldják. A kenyér ezen a napon az életet, a megélhetést, a termést és a közös munkát is jelképezi.

Az augusztus 20-i rendezvényeken gyakran szerepelnek magyar népművészeti és kézműves programok, valamint hagyományőrző bemutatók. Budapesten az ünnep egyik legismertebb látványossága az esti, Duna feletti tűzijáték, amely az állami ünnepségek hagyományos záróeseményévé vált. A tűzijátékot az utóbbi években gyakran fényfestés és drónshow is kiegészíti, így az ünnepi látványosságok egyre összetettebbé váltak.

És vannak még más megnevezések is

Augusztus 20-át ez előző politikai rendszerek is ünnepelték, igaz más-más nevet adva ennek a napnak. Sokan nevezik ezt a napot ma is az államalapítás és I. azaz Szent István napja mellett az alkotmány, az új kenyér, az új búza, a szent jobb, az aratás vége, vagy a szúnyogkirály levágásának napjának. Augusztus 20-a tehát egyszerre történelmi, állami, vallási és kulturális ünnep, amelyhez a Szent Istvánra való emlékezés, az államiság, az új kenyér és számos közösségi hagyomány kapcsolódik. A nap legfontosabb üzenete, hogy emlékeztessen a magyar állam és a magyar nemzet több mint ezeréves történetére, valamint arra az örökségre, amelyet Szent István király hagyott az utókorra.


  • Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)
    Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
  • Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)
    A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
  • Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatás
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
  • Polgárőrök fogták el a keresett férfit
    Esti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
  • Biztonságban fesztiválozott Budaörs
    A hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.

baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (44) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.