Közös akcióval a biztonságos közlekedésért

Több órán át tartott az a közúti ellenőrzés, amit szeptember 13-án 3 közterület-felügyelő és 1 polgárőr segítségével hajtottak végre a rendőrök Monoron.

A monori kapitányság illetékességi területén tartott fokozott ellenőrzés alatt összesen 49 sofőrt intettek ki a hatóság emberei a forgalomból. Többnyire közlekedési jogsértések miatt, mint biztonsági öv használatának elmulasztása, a kanyarodási szabályok megsértése vagy az irányjelzés elmulasztása, elsőbbség meg nem adása, valamint egyéb szabálysértések miatt.

Ahogy arról a Rendőrség is hírt adott, a Gombai Polgárőr Egyesület hathatós közreműködésével, az úgynevezett Sigmoid rendszámfigyelő rendszerrel 1352 járművet ellenőriztek. A rendőrök három embert elfogtak, kettőt elfogatóparancs alapján, egyet pedig ittas járművezetés gyanúja miatt. 

A Rendőrség tájékoztatása szerint összességében 31 emberrel szemben mintegy félmillió forint helyszíni, illetve egy emberrel szemben 30 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

(Fotó: illusztráció)


  • Nem kell egyből rosszra gondolni
    Ha valaki külföldi még nem biztos, hogy rosszat akar, és ha valaki bajban van, segítsük őt! Hisz emberség is van a világon.
  • Polgárőr nap volt Ürömön (+ fotók)
    A szervezők és a falu lakossága szerint is jól sikerült a szeptember 9-én megrendezett III. Ürömi Polgárőr Nap.
  • Részvétnyilvánítás
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, elnöksége és valamennyi polgárőre részvétét fejezi ki az elhunyt rendőr családjának, egyben a sérülteknek mielőbbi gyógyulást és felépülést kíván.
  • Nem lehet elég korán kezdeni
    Óvodásoknak tanították a biztonságos közlekedést szeptember 18-án, a gombai polgárőrök.
  • Közös akcióval a biztonságos közlekedésért
    Több órán át tartott az a közúti ellenőrzés, amit szeptember 13-án 3 közterület-felügyelő és 1 polgárőr segítségével hajtottak végre a rendőrök Monoron.

Abony adomány baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel elfogás elismerés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek határvédelem idős internet Internet csalás jutalom katasztrófavédelem keresés kibervédelem képzés környezetvédelem köszönet közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat rendezvény segítségnyújtás tettenérés Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás Vác életmentés értekezlet évforduló újlengyel