Közösségi futást tartottak Dunakeszin

Jó hangulatú csoportos futást rendeztek május 23-án Dunakeszin, aminek biztonságos lebonyolításában a helyi polgárőrök is aktívan kivették részüket.

„Keszi-Klub Night Run” névvel tartottak közösségi futást május 23-án Dunakeszin. A szervezők már az elején nyomatékosították, hogy az esemény nem verseny jellegű futóverseny, hanem közösségi futás, amelynek célja az együtt mozgás és a közösségi élmény erősítése. Ennek érdekében a futómezőny előtt egy „zenélő autó” haladt, amely biztosította az egységes tempót, valamint a rendezvény hangulatát.  

A közel 600 fős futócsoport biztonságát, valamint a kereszteződések ideiglenes zárását a rendőrök mellett a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület tagjai biztosították.


  • A hatékony együttműködésért tanultak dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.