A kutyasétáltatás közben bekövetkező támadások abszolút nem ritka esetek. Folyamatosan lehet hallani a beszámolókat a szerencsés, vagy éppen tragikus végkimenetelű esetekről.
Ha egy kutya egy másik kutyára támad, ez több okra vezethető vissza, de leginkább a dominanciaharc áll a háttérben.
Az állatvédelmi törvény és a kutyák tartására vonatkozó jogszabályok előírásainak betartása a tulajdonosok, gazdák kötelessége, egyben felelőssége is. Utcán, közterületen – kutyafuttató kivételével – kutyát kizárólag pórázon, olyan módon lehet sétáltatni, hogy az még időlegesen se maradhasson felügyelet nélkül. Az olyan eb, amelynek akár csak mérete miatt is szükséges, a szájkosár használata indokolt és ajánlott. A tulajdonos kötelessége olyan körülményeket teremteni, hogy kutyája, kutyái a tartási helyükről, udvarból ne tudjanak el- vagy kiszökni, függetlenül attól, hogy milyen vérmérsékletű kutyáról van szó. A köz- és magánterületen felügyelet nélkül kóborló – esetleg még védőoltással sem rendelkező – ebek, potenciális veszélyt jelentenek mind az emberi, mind az állati egészségre, illetve a közlekedés biztonságára, a vagyontárgyakra.
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ezúton is kéri az ebtulajdonosokat, hogy a fentieket fokozottan szíveskedjenek betartani!
- Tetten érték az elkövetőtRajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.
- Meglett a kisfiú álombringájaMárcius 26-án eltűnt egy 5 éves kisfiú szinte teljesen új biciklije egy gyömrői ház elől. A rendőrök és polgárőrök közötti szoros együttműködésnek köszönhetően a kerékpár, a gyerek legnagyobb örömére hamar meglett.
- Segítsük a 21 éves polgárőr társunkat!Meghalt egy 21 éves polgárőr édesapja. Gyűjtés indult a holtest külföldről történő hazaszállítására, illetve a temetési költségek csökkentésére, amihez az olvasóink anyagi támogatását is kérjük.
- Áldott húsvétot mindenkinek!Vallástól, nemtől, kortól, bőrszíntől és szexuális hovatartozástól függetlenül kíván mindenkinek áldott, boldog és szeretetteljes húsvétot a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a vezetés valamennyi tagja!
- Új autóval Felsőpakony biztonságáértEgy új elektromos autóval gazdagodott a Polgárőr Egyesület Felsőpakony Biztonságáért.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




