Lóherpesz fertőzés terjed Pest vármegyében

Világszerte terjed a lovak herpeszvírusa, mely sajnos Pest vármegyében is megjelent.

EHV (Equid herpesvirus) gyanús esetekre tekintettel a Gidrán Major tulajdonosa, állatorvosi rendelvényre, az elkövetkező 30 napra vonatkozóan a lovak számára mozgási és kontaktus korlátozást vezet be. Ennek tudatában a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ezúton is javasolja valamennyi lótartó polgárőrnek, hogy a jószágaik egészsége érdekében vezessenek be korlátozásokat.

A lovak két legjelentősebb herpeszvírusa az EHV-1 és az EHV-4 vírus. Előbbi légúti tünetekkel, vetéléssel, illetve idegrendszeri tünetekkel járó betegség, utóbbi elsősorban légzőszervi elváltozásokat okoz és csak elvétve vezet vetéléshez vagy idegrendszeri tünetekkel járó betegséghez.
A herpeszvírusra jellemző, hogy gyakran már fiatal korban megfertőzi a lovat, majd a szervezetben megbújva un. látenciát okoz. Környezeti változásra, stressz vagy hormonális hatásra a lappangó vírus aktív fázisba léphet, megbetegítve és fertőzőképessé téve a lovat. Hiába hordoz egy ló látensen egy herpeszvírust, attól még elkaphat egy másikat, természetes fertőződésből eredő védelem tehát nincs.
Ezért is különösen fontos, hogy olyan lovat ne keverjünk a többi közé, amely tüneteket mutat és/vagy aktívan ürítheti a vírust. Ilyen esetben a járványkitörés szinte elkerülhetetlen.

Milyen lehetőségek vannak? 
A külföldről visszatérő lovak, vagy a gócpontok környékéről érkező lovak karanténozására vonatkozó általános iránymutatások:
A legegyszerűbb védelmi rendszer a karantén. Mivel az aktív fertőzésnek is hosszú lehet a lappangási ideje – akár 21-28 nap – így érdemes ennyi időre az újonnan érkezett lovat karanténba tenni. Ha ennyi idő alatt nem mutat tünetet, nincs láza, stb. akkor nem valószínű, hogy veszélyt jelent a társaira. Ez a karantén időszak sorozatban, illetve párhuzamosan végzett ismétlőtesztekkel rövidíthető. A karantén során az alábbi feltétételeknek kell teljesülniük:

–    28 nap karantén
–    más lovaktól min. 50 m-es távolság 
–    napi kétszeri testhőmérsékletmérés  
–    tünetek esetén EDTA vér és nasopharyngealis tamponminta vétele PCR vizsgálatra 
–    karantén időszaka csökkenthető: a 7. és a 14. napon végzett PCR teszt negatív eredménye esetén
–    elkülönített etetés, jártatás és almozás
–    védőruházat alkalmazása
–    kézfertőtlenítés

Fedeztetésre vagy versenyre érkező állatok esetén ilyen hosszú karanténra nincs lehetőség. Mit lehet akkor tenni?
Az egyik lehetőség, hogy a telepre történő belépéshez kérünk egy negatív PCR tesztet, lehetőleg mind az orr-garat tamponmintából (nasopharyngealis), mind a vérből (EDTA alvadásban gátolt). Ez jó eséllyel megmutatja, hogy az adott pillanatban fennáll-e aktív fertőzés és a ló fertőzheti-e a társait. 
Természetesen csak egészséges, semmilyen tünetet nem mutató lovat fogadjunk, és a telepen, illetve a versenyen való tartózkodás idején naponta kétszer mérjük meg az állat testhőmérsékletét. Láz esetén azonnal különítsük el.
A másik védekezési mód a vakcinázás. Bár a vakcinázott ló is megfertőződhet, akár meg is betegedhet, de az oltás csökkenti a vírusürítést, meggátolva a nagy járványok kialakulásának lehetőségét. Alapimmunizálás (2 oltás) után a teljes állomány félévenkénti oltása már nyújt némi biztonságot. A vemhes kancák 5., 7., 9. hónapban történő oltása a  vetélések megelőzése érdekében fontos. Tudni kell azonban, hogy az oltás utáni immunvédelem változó, tehát még így is lesznek kritikusabb periódusok és oltott kancák is elvetélhetnek, ha a vírus egy ilyen gyengébb periódusban tör be az állományba.

A lovak herpeszvírusával szemben sajnos nincs abszolút védelem, csak csökkenteni lehet a megbetegedés esélyét.

(Forrás: nebih.gov.hu)


  • Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)
    Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
  • Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)
    A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
  • Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatás
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
  • Polgárőrök fogták el a keresett férfit
    Esti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
  • Biztonságban fesztiválozott Budaörs
    A hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.