Már készülnek a tavaszra a motoros polgárőrök

Nyolc Pest vármegyei motoros polgárőr vett részt január végén azon a kétnapos Safety Hungary vezetéstechnikai képzésen, melyet az Országos Polgárőr Szövetég szervezett kifejezetten motorral szolgálatot teljesítők számára.

A PVMPSZ motoros polgárőrei a képzés első napját az elméleti ismeretek felelevenítésével és átismétlésével kezdték, majd felöltve téli formaruhájukat, belevágtak a bóják kerülgetésébe. A kétkerekű pályán tartásán és a megfelelő nyomvonalon haladásán túl a különböző fékezések, vészfékezés és vészkikerülés volt a menü. A második napon jóval kevesebb elmélet, de annál gyakorlatiasabb tréning következett. Ennek részeként egy oldalán fekvő motor négy féle felállítását vették, aztán gyakorolták a nyújtott szlalomot, fekvő létrát, hosszú pallót, valamint a kanyarodási testhelyzeteket, a megállást, leparkolást, elindulást emelkedőn illetve lejtőn. Természetesen az előző nap gyakorolt vészkikerülést és vészfékezést is belefűzték a pálya elemeibe, hisz ezeket sosem lehet eleget gyakorolni.

Tapasztalt, összeszokott csapatunk sikerrel abszolválta a feladatokat, úgy, hogy minden képzésből mindenki tudott valami újat tanulni – mondja Halmai Géza motoros polgárőr. – Elmondhatom, hogy összességében egy kiválóan használható, gyakorlatias, közúti motorkezelést nyújtó alapképzésen vagyunk túl, ami más perspektívából közelítette meg a vezetéstechnikai elemeket, mint amiket eddig a motoros polgárőr képzéseinken tanultunk. A srácokkal elhatároztuk, hogy mindenképp megyünk majd a következő képzésre, amin erre az évre is megcsináljuk majd az F3 minősítő vizsgát.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.