Már készülnek az előadásra (+ fotók)

A magyarság egyik legnagyobb ünnepe az augusztus 20-i államalapítás és Szent István napja, melyre nem csak Budapesten, de az ország számos részén várják az érdeklődőket. Szilvásváradon például a hagyományos éjszakai lovasgálát fogják megtartani, melyen a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovas polgárőrei is szerepet kapnak.

A 2023. augusztus 19-én rendezendő hagyományos éjszakai lovasgála egyes jelenetei hazánk lovas történelmét és jelenét hivatottak bemutatni, mely legfontosabb epizódjai a ménesgazdasághoz kapcsolódva a lipicai fajta rendkívül hányattatott, ám annál dicsőbb sorsát tárja majd a nézőközönség elé. E történelmi áttekintés a rendezők szerint büszkeségre adhat okot. A fiatalok körében tapasztalható huszárok iránti lelkesedés, a látványos kaszkadőr jelenetek, a gyermeklovasok mind-mind jó példa rá, hogy megéri a közös erőfeszítés az Unesco által a világörökség részévé minősített Lipicai lótenyésztés népszerűsítéséért.

A Hadak Útja Kutyás és Lovas Polgárőr Egyesület tagjai Gál-Csekeő Dorottya vezetésével már napok óta, szabadidőt nem kímélvekészülnek a Lipicai történelmi darabban való részvételükre. Ahogy a képeken is látszik, körülményeken felül emelkedve gyakorolnak a néptáncosokkal együtt a szereplésükre.

Dr. Bilisics Péter Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke reményeinek adott hangot, szerint hamarosan pont kerül a régóta elhúzódó jogerős törvényszéki bejegyzésre és már az sem fog árnyékot vetni a méltóságteljes ünneplésre.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.